Helyi közélet

2022.04.05. 13:48

Idősbarát címre lehet pályázni

Munkatársamtól

Példamutató a szatymazi idősgondozás. Archív fotó: Karnok Csaba

Újra lehet pályázni az Idősbarát Önkormányzat Díjra – jelentet­­te be közösségi oldalán Zsigó Róbert. A családokért felelős ál­­lamtitkár azt írta, a díj idén az egyedül élő idősek támogatásában élen járó önkormányzatokra irányítja rá a figyelmet. A politikus hangsúlyozta, az idős­politika érvényesüléséért a legtöbbet helyi szinten az önkormányzatok tehetik. Az elismerés az aktív munka megerősítését, az idősekért vállalt cselekvő felelősséget szolgálja. 
 

Zsigó Róbert a pályázat kapcsán szót ejtett arról is, hogy a területen elért jó gyakorlatok megosztása hatékonyan segíti a hazai időspolitika fejlődését. A díj elnyerésével 1,5 millió forintos pénzjutalom jár, amelyet a nyertes önkormányzatok még idén megkapnak. 
 

A díj alapítása óta eltelt években több mint ezer pályázat ér­kezett a felhívásra, és 134 település részesült az elismerésben. A címet legutóbb két megyei jo­­gú és hat „sima” város, valamint négy község érdemelte ki, utóbbiak között ott volt Szatymaz is. A réztáblával és oklevéllel járó elismerést Barna Károly polgármester és Farkas Sándor honatya októberben közösen vette át a Parlamentben. 
 

Az intézkedések Szatymazon is elősegítették, hogy az időskorúak megbecsült, értékes tagjai lehessenek közösségüknek. A pályázat beküldési határideje 2022. május 2. 
 

Példamutató a szatymazi idősgondozás. Archív fotó: Karnok Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában