Helyi közélet

2022.04.22. 13:07

Illegális házfoglalók zavarják a szikáncsiakat

Közmeghallgatással egybekötött testületi ülést tartott szerdán este a szikáncsi részönkormányzat. Többek között szóba került a közösségi épület tetőszerkezetének javítása, a belvízelvezető csatornák helyzete és a „hajléktalanszálló” is, amely rendkívül zavarja a szikáncsiak nyugodt mindennapjait.

Kovács Erika

A szikáncsiak azt kérték, legyen betonos a buszmegálló kerékpártárolója. Most esős időben sárban kell a biciklikért menniük. Fotó: Kovács Erika

Az ülésen a részönkormányzat elfogadta a 2021-es évről szóló beszámolót, amely a vásárhelyi közgyűlés elé kerül az április 28-i ülésen. 
 

Benkő Zsolt, a részönkormányzat elnöke a közösségi házként funkcionáló egykori iskolaépület tervezett tetőfelújításáról is tájékoztatta a megjelent lakosokat. A vásárhelyi önkormányzat a költségvetésben 1 millió forintot szavazott meg a részönkormányzat javára, ezt a pénzt tervezik a felújításra fordítani. Csakhogy időközben megdrágultak az építőanyagok, így valószínűleg legalább a duplájába kerül a munka, vagy még többe, ezért áthajtás nem lesz, csak javítás. 
 

Benkő beszélt arról is, hogy a településrészen több fa kiszáradt, például a játszótéren azok a pusztaszilek is, amelyeket a Szikáncs Jövőjéért Egyesület 2007-ben ültetett. A részönkormányzathoz lakossági kérés is érkezett. Szeretnék, ha a település határában lévő buszmegálló kerékpártárolóját kibetonoznák, hogy esős időben ne sárban kelljen a biciklikért menni. Benkő Zsolt megígérte, megoldják a kérést. 
 

A közmeghallgatáson szó esett arról is, hogy idén tovább folytatják a Petőfi utca vízelvezető rendszerének javítását. A lakosság azt kérte, a Hétvezér téren is végezzenek hasonló munkákat, de arra csak kisajátítással lenne mód. Panaszkodtak a szikáncsiak a vízminőségre is, és arra, hiába épült víztorony, sokszor van vízkorlátozás. 
 

Bosszantja a helyieket a Dózsa utcai „hajléktalanszálló” is. Egy romos, elhanyagolt, WC nélküli ingatlanba többen jogtalanul költöztek be. Gyakoriak a tivornyák, és az ürülék gyomorforgató szagú. Az ülésen részt vevő Nagy Péter, az önkormányzat jogi irodájának megbízott vezetője azt javasolta, jelezzék a problémát a kormányhivatalnál, ahol közegészségügyi eljárást indíthatnak az ott lakók ellen. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában