Szeged

2022.05.27. 18:46

Gyereknap a környezetvédelem jegyében

K. A. R.

Dorozsmán már pénteken elkezdődött a gyerekek ünnepe. Fotó: Kiss Anna

Dorozsmán már pénteken elkezdődött a gyerekek ünnepe. Fotó: Kiss Anna

Ugrálóvár, öko kézműves sátor, arcfestés, gyerekműsor és sütikóstoló várta péntek délután a gyermekeket Kiskundorozsmán a Dianovszky téren, ahol egy interaktív, hulladékfeldolgozásról szóló kiállítás is látható volt. A programot az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban elnyert 795 millió forintból valósította meg, a fókuszt pedig a környezetvédelemre helyezték.

A helyszínen Mihálffy Béla országgyűlési képviselő elmondta, nagy öröm számára, hogy egyre több eseményt rendeznek meg Kiskundorozsmán, ezáltal sokrétű kikapcsolódási lehetőség áll a dorozsmaiak rendelkezésére. Hozzátette, a pénteki program célja nagyon támogatandó, hiszen a délután jelmondata az, hogy: tegyünk együtt a környezetünkért. Kiemelte, Dorozsma élen jár a gyermeknap megünneplésében is, hiszen szombaton már reggeltől rendezvényekre várják a családokat.

Azt már Ruzsa Roland önkormányzati képviselőjelölttől, a szombati programok egyik fő támogatójától tudtuk meg, hogy 9 órától adománygyűjtő futás és babamotor verseny lesz a Hősök ligetében, miközben a művelődési ház udvarán elkezdődik a gyereknapi rendezvény. Utóbbi helyszínen az idén január 1. és június 30. között 18. életévüket betöltő dorozsmaiakat is köszöntik, valamint minden gyereket fánkkal vendégelnek meg. Megjegyezte, mindezt a Dorozsmai lakosok facebook csoport két vezetőjével közösen valósítják meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában