Mórahalom

2022.05.13. 19:00

Már a következő versenyre készül a tizedik osztályos Rami

A középfokú iskolák számára megrendezett Szép magyar beszéd versenyen a Tóth János-iskola diákja, Jurgács Ramóna Kazinczy-emlékérmet kapott, pedig felkészítő tanára, Filotás Zsuzsanna jobban örült volna neki, ha Ramóna el sem indul a megmérettetésen.

A. T. J.

Jurgács Ramóna Kazinczy-emlékérmet kapott. Tanárával, Filotás Zsuzsannával már egy következő, jövő évi megmérettetésre készül. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

A győri Kazinczy Ferenc Gimnázium április végén rendezte meg az 56. Kazinczy-verseny Kárpát-medencei döntőjét. A zsűri idén is a legjobban teljesítő 20 gimnáziumi és 15 szakképző iskolai diákot jutalmazta Kazinczy-emlékéremmel. Köztük a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola tanulóját, Jurgács Ramónát. 

Helyi sikerek 

Helyi, iskolai sikerekről mindig jó írni. Kicsit olyan, mintha én is részese lehettem volna az elismerésnek, pedig nem tudok sem fát vágni, sem főzni, és szavalni sem. A mórahalmi szakképző iskolában az már egyáltalán nem szám, hogy a vendéglátást is oktató intézményből a diákok minden főzőversenyt megnyernek. Az már sokkal érdekesebb, amikor ugyanezek a diákok a művészetek, a humán tárgyak területén is remekelnek. 

Verseket is írnak 

Az év elején írtuk meg, hogy az iskola diákjai a Csizmazia Alapítvány országos szavalóversenyén ezüstérmet hoztak el. Szekeres Tamás és Bognár Odett ezüstje mellett Jurgács Ramóna egy Reménység különdíjat is elhozott. A megmérettetésen kisiskolástól egyetemistákig 307-en indultak 87 településről, ebből 117-en jutottak az országos döntőbe. A fiatalok mindhárman írnak is verseket, Tamásnak a Kanizsai Újságban és a Magyar Szóban jelentek meg írásai, Odettnek egy antológiába válogatták be az egyik versét, Ramóna viszont egyelőre magának ír, másoknak még nem mutatta meg a költeményeit. 
jó bizonyítvány a cél 

Ramóna most újabb rangos elismeréssel tért haza. A Kazinczy-versenyről azt mondta a Martonosról érkezett, tizedik osztályos, pedagógia szakos lány, hogy elég nehéz volt. Miközben rövid élménybeszámolót tartott, és kortárs szerzőkről beszélgettünk, befutott Ramóna felkészítő tanára és osztályfőnöke, Filotás Zsuzsanna. 

Rami nagyon ügyes, sokat tanul. Most küzdünk a kitűnő bizonyítványért. Az egyik tan­­tárgyból 4,74-re áll. De a lé­­nyeg az, hogy boldoguljon az életben, és jól menjenek a dolgok. A Kazinczy-versennyel kapcsolatban mondtam neki, hogy ráér tizenegyedikben is, de így legalább jövőre még jobban rá tudunk menni az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre – tette hozzá a pedagógus. 

Jegyzik a díjazottakat Péchy Blanka színművésznőnek 1960-ban létrehozott alapítványa indította el a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyt, amely az eltelt öt évtized során országos mozgalommá vált. Az országos döntőt megelőző megyei, fővárosi versenyeket a Kazinczy-díj Alapítvány által felkért iskolák rendezik. A döntő egy legfeljebb 3 perc időtartamú szabadon választott 20–21. századi magyar esszé vagy értekezés (részlet) felolvasásából, egy kötelező szöveg tolmácsolásából és egy feladat írásbeli megoldásából áll. A díjazottakat a második alkalommal megrendezett verseny, 1967. április 28–29. óta jegyzik. A névsor megtalálható az anya­nyelvapolo.hu oldalon. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában