Szegedről Barcelonába tekertek az egyetemisták

2022.08.04. 18:28

Felidézték a páneurópai kerékpáros kalandot

Éppen harminc évvel ezelőtt született meg két szegedi egyetemistában az ötlet, hogy eltekerjenek a barcelonai Nyári Olimpiai Játékokra. A jubileum alkalmából az utazást szervező Pleskonics András összehívta a hajdani csapatot, hogy együtt idézzék fel a legszebb és legkalandosabb emlékeket.

Koós Kata

Az egykori kerékpárosok és kísérőik, valamint családtagjaik együtt elevenítették fel a számtalan izgalmat, amelyben részük volt a barcelonai útjuk során. Fotó: Karnok Csaba

A Heavy Pedál kerékpártúra két szegedi ötletgazdája, Egyed Marcell és Halász Attila mellé rögvest csatlakozott a szentesi Kölber Ferenc és a budapesti Lugosi Gergely 1992-ben, hogy közösen tekerjenek Szegedről Barcelonába, a 25. Nyári Olimpiai Játékokra. A négyfős csapat Pleskonics Andrást, alias Dr. Rockot, a szegedi kulturális és zenei élet évtizedes motorját kérte fel a szervezési feladatokra. Plesi több mint harminc támogatót állított a magukat csak a páneurópai béke biciklis futárainak nevező fiatalemberek kalandja mellé. Köztük a Magyar Autóklubot, a Szegedi Konzervgyárat és a Matávot. Előbbiek kísérőkocsikat és „haditápot”, utóbbi pedig külön telefonvonalat biztosított a lelkes csapat számára. Sőt, magát Habsburg Ottót is az ügy mellé állította, aki négy nyelvre fordította le a kalandorok ajánlólevelét. 

Pleskonics András a két hónapon át tartó, országúti nagy futam harmincéves évfordulóján összehívta a kerékpárosokat, a kísérőket és családtagjaikat egy emlékestre, hogy együtt elevenítsék fel a számtalan izgalmat, amelyben részük volt annak idején. Csütörtökön az IH-ban találkoztak, és az összejövetel elején megtekintették a Dr. Rock által készített úti filmet, amelyből kiderült, maximum az országút volt sima az utazás során. A résztvevők egyöntetűen a legnagyobb nehézségként a mobiltelefon és a navigáció hiányát jelölték meg, amely számtalan váratlan eltévedést, félreértett találkozást eredményezett. A kerékpárok jól bírták az iramot, a kísérő autók azonban annál kevésbé. Az egyik már határon belül kilehelte lelkét, egy másik pedig több „szervátültetést” igényelt az út során. A csapat kempingben, játszótéren, sőt lábtörlőn is aludt, de polgármesteri fogadásokon is részt vettek. Háziasszony, ügyvédfeleség, rendőrök és határőrök is segítették őket útjuk során. 

Az utazók legfőbb célja az volt, hogy feltérképezzék, kik is a magyarok barátai Európában. Az emlékesten kiderült, mindenhol szeretettel és érdeklődéssel fogadták őket, értékes kapcsolatokkal és életre szóló élményekkel tértek haza. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában