Védekeznek a fák

2022.08.16. 12:30

Őszi képet mutat a természet, már hullanak a falevelek

Bár még csak augusztus közepét írjuk, a környezetünk lassan úgy néz ki, mintha októberben járnánk. Sárgulnak, száradnak és hullanak a falevelek, ami természetesen szoros összefüggésben áll a hőséggel és az aszállyal. Lesznek fák, amiknek az extrém körülmények miatt ez volt az utolsó nyaruk.

Kovács Erika

Hódmezővásárhely belvárosában, a Kaszap utcán a fák egy részén már elszáradtak a levelek. Fotó: Kovács Erika

A fák nem mindegyike adta meg magát az időjárásnak, vannak, amik még szép zöldek, mellettük pedig olyanokat is látni, amik már készülnek ledobni a leveleiket, vagy már meg is tették. Hódmezővásárhely belvárosában, a Kaszap utcában, Székkutason pedig a település Orosháza felőli végén lévő erdősávnál is lefotóztuk, már őszi képet mutat a természet. A csontszáraz avarban sétálni lehet, a levelek ropogva törnek porrá az ember lába alatt.

Alacsony a talajvízszint 

– Amit most szomorúan tapasztalunk mindannyian, ez az időjárási tényezők hatása. Más és más a növényeknek a szárazságtűrő képessége, az életciklusa és a gyökérrendszerük is. A kor is befolyásoló tényező. Már az elmúlt évben is problémát jelentett a kevés csapadék. A talaj vízszintje most már nagyon mélyen van, a fák gyökérzónájában körülbelül 10-12 százalék a felvehető víz, ami folyamatosan csökken 

– mondta Sipos József növényorvos, vagyis Sipos gaz­­da. Hozzátette, a levelek au­gusztusi hullásához nagyban hozzájárul a nagyon magas UV-sugárzás és a hőstressz is. Lassan hónapok óta égeti a fák leveleit az erős napsugár. 

 

Sok fának kisebb a levele 

– Ha mindez nem volna elég szegény fáknak, szinte mindennapossá vált a szaharai szél is, ami rendkívüli módon szárít, elvonja a vizet. Sajnos éjszaka sem hűl le a levegő. A fák stressz­helyzetbe kerültek, ami ellen a maguk lehetőségeivel védekeznek. Úgy őrzik meg a maradék nedvességet, hogy a párologtatási felületüket, vagyis a lombkoronájukat lecsökkentik. A fa- és háncsrészben a nedvkeringés csökken, természetes öregedési folyamat kezdődik. A növény először a növekedését állítja le. Ha az olvasók megfigyelték, idén több növénynek is kisebb a levele, mint az előző években. Ez is a védekezés egyik fajtája. Vannak fák, amelyek elrúgják a termésüket, például ez a diónál is megfigyelhető 

– vázolta a jelenlegi folyamatot Sipos gazda. 

Összegezve így védik, vagy legalábbis próbálják védeni magukat a fák, hogy ne pusztuljanak el a hőség és a vízhiány miatt. 

A madarak is megsínylik 

Sipos gazda hangsúlyozta, a gyengébb levélszerkezetű, vagy zsenge levelű fiatal fák hamarabb megszabadultak a lombkoronájuktól. A növényorvos szerint lesznek a most korán levelüket hullajtó fák között olyanok, amik nem érik meg a jövő évi rügyfakadást, részlegesen vagy teljesen kiszáradnak. A szakember azt javasolta, ahol lehetséges, szakszerű öntözésre van szükség. 

– Nagyon kellenének az áztató esők, de már az is nagy segítség lenne a fáknak, ha visszahűlne a hőmérséklet. Ez az előrejelzések szerint a következő napokban biztos nem következik be, újabb kánikulai napokra számíthatunk 

– vetítette előre Sipos József. Arról is beszélt, hogy a korai levélhullás hatással van a fák élővilágára, a fészkelő madarakra és fiókáikra, a rovarok világára is. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában