2022.08.05. 07:00
Temetőbe járó időseket és kismamákat sarcol a szegedi városvezetés
Elképesztő, de mostantól ötszáz forintot kérnek alkalmanként azoktól a nyugdíjasoktól és csecsemővel érkezőktől, akik autóval szeretnének behajtani valamelyik városi fenntartású szegedi temetőbe.
Ha nyugdíjas, vagy csecsemővel érkezik, menjen gyalog, vagy fizessen. Fotó: Karnok Csaba
A lapunkat megkereső asszony naponta jár ki az elhunyt fiához, neki az most 15 ezer forint többletköltséget jelent, amikor így is nehezen jön ki a nyugdíjából.
Korábban már írtunk arról, hogy a közgyűlés baloldali többsége a legutóbbi ülésen megszavazta a temetkezés drágulását is Szegeden. Most azonban ugyanezzel a rendelettel kapcsolatban hívta fel a figyelmünket egy idős asszony, hogy a Kovács Tamás gazdasági alpolgármester által beterjesztett rendelet egy egészen vérlázító dolgot is tartalmaz, ami a nyugdíjasokat és a kisgyerekeseket érinti hátrányosan. Az asszony nemrég vesztette el 49 éves fiát, és mostanáig naponta járt ki hozzá a temetőbe.
Mivel nehezen mozog, muszáj autót használnia, amivel eddig behajthatott a temetőbe ingyen, hiszen nyugdíjas. Azonban most azzal szembesült, hogy mostantól minden egyes alkalommal 500 forintot kell fizetnie, ha meg szeretné látogatni a fiát.
Zokogva mondta el, hogy szerinte ez az idősek és a nyugdíjasok arculcsapása. Emlékeztetett, hogy Botka László polgármester nagy mellénnyel jelenti be rendszeresen, hogy a város tízezer forintot ad a nyugdíjasoknak, csak éppen arról nem beszél, hogy ezt a másik kezével el is veszi.
Olvasónknak Kovács Tamás alpolgármester ötlete – amiből nem valószínű, hogy komoly bevétele származik a városnak – havi 15 ezer forintjába kerül, amit az alig 90 ezer forintos nyugdíjából kellene kigazdálkodnia. Nála most valóban az a kérdés, hogy vesz-e egy szelet tortát az unokájának, vagy meglátogatja a fia emlékhelyét a temetőben.
Kovács Tamás azonban nemcsak a nyugdíjasok amúgy sem könnyű sorsán nehezített egyet ezzel, hanem a kismamákén is.
A változtatásig ugyanis naponta a nyugdíjasokon kívül a csecsemővel érkezők és a mozgáskorlátozottak mehettek be kocsival ingyen a temetőbe. Az új rendelet viszont már csak a mozgáskorlátozottakra vonatkozik, legalábbis amíg a gazdasági polgármester nem dönt másként.
Korábban megírtuk, hogy elfogadta a szegedi közgyűlés a gazdasági alpolgármester előterjesztését, ami a városi temetkezési díjakat szabályozza. Kovács Tamás tolla most is vastagon fogott, jelentősen drágul a városban a temetés és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások díja is. A rövid indoklásban azt írta Kovács Tamás, hogy csaknem tíz éve nem változtattak a köztemetői díjakon. Most ezt a nemzetgazdasági helyzet és az infláció indokolja.
A szegedi temetkezési rendelet számtalan tételből áll, egyebek mellett egy sor különböző sírhelyet sorol fel. Mostanáig egy felnőtt egyszemélyes II. osztályú sírhely 25 évre 66 ezer 100 forintba került, viszont ha valaki a rendelet hatályba lépése után hal meg, annak, vagyis a hozzátartozóinak már 87 ezer forintot kell fizetni ugyanezért a sírhelyért.
Egy urnafülke ára mostanáig 30 és 110 ezer forint között mozgott tíz évre, most viszont az átlagár már 50 ezer forint körül van, a legdrágább urnasírhely pedig 141 ezer forintba kerül.
Az elhunyt végtisztességre való felkészítéséhez tartozik egyebek mellett a test hűtése is. Ezért eddig 9 ezer 300 forintot kértek 72 órára, most viszont már 12 ezret.