Hódmezővásárhely

2022.10.12. 13:07

A vásárhelyi kórház a Kúriához fordul jogorvoslatért

10 millió forintot perelt el az önkormányzat az egészségügyi intézménytől a parkoló használatáért.

Kovács Erika

A város arra az időszakra perelte a kórházat az ingatlanhasználati díjért, amikor csúcsra járt a covidellátás. Archív Fotó: Török János

Mint megírtuk, a Szegedi Törvényszék jogerős ítéletével helybenhagyta a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, amelyben a bíróság kötelezte a Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központot, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak 9,42 millió forintot fizessen a város tulajdonában lévő, de a kórház területén lévő parkoló használatáért. Az egészségügyi intézmény főigazgatója ezt morálisan elfogadhatatlannak tartja.

Ha a kamatokat és a perköltséget is hozzászámoljuk, az összeg már megközelíti a 10 millió forintot, ami intézményünk számára hatalmas összeg, a labor működésének nagyjából félhavi költsége

 – mondta a Délmagyarország megkeresésére Kallai Árpád, a Csongrád-Csanád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója. Véleménye szerint nagyon furcsa, hogy egy olyan intézménytől perelt el pénzt az önkormányzat, amely a város és környéke betegeit igyekszik egyre nehezebbé váló körülmények között ellátni, gyógyítani.

Azokat a területeket érinti ez a per, amelyek helyszínrajzilag és így jogilag is valóban a város tulajdonát képezik, ezt nem is vitatjuk, de szerintünk ez morálisan elfogadhatatlan. Ott a kórházban dolgozó orvosok, az ideérkező mentők, tűzoltók, betegek állnak le járműveikkel. Ráadásul arra az időszakra kéri az önkormányzat az ingatlanhasználati díjat a kórház kerítésén belül található parkolóra, amikor csúcsra járt a covidellátás. Számomra, nemcsak intézményvezetőként, hanem magánemberként is érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy ezért a területért az önkormányzat pénzt kér

 – emelte ki a főigazgató. Előrevetítette, a Kúriához fordulnak annak érdekében, hogy az igazukat megvédjék. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában