328 diák élvezheti

2022.10.24. 17:45

Fél milliárdból bővült az intézmény

A Juhász Gyula nevét viselő, rendvédelmi és egészségügyi szakképzést is folytató makói gimnáziumban, illetve technikumban egy ideje már használják, hétfőn pedig hivatalosan is átadták az új tornacsarnokot a hozzá tartozó épületszárnnyal együtt.

Szabó Imre

A makói iskola új épületelemei korszerűek és esztétikusak. Fotó: Szabó Imre

Kovács Tibor igazgató felidézte, a mintegy fél milliárdos munka 2021 tavaszán indult. A központi pályázati támogatásból finanszírozott beruházás legfontosabb eleme a régi, kis tornaterem helyett felépített nagyobb új volt. Ez már az intézkedéstaktika és az önvédelem oktatására is alkalmas a mindennapos testnevelés mellett. Bővítették a hozzá tartozó öltözőket, szertárakat is.

A tornacsarnok melletti új, második emeleti épületszárnyban biológia-fizikai és kémiai szaktanterem épült, emellett nyelvi laborral, lézeres lőtérrel, gyógymasszőrképző teremmel és egyéb kiegészítő helyiségekkel gazdagodott az iskola – összesen 1146 négyzetméterrel gyarapodott. A pincében konditermet alakítottak ki.

– Sok olyan diákunk van, aki nem engedheti meg magának, hogy bérletet váltson egy edzőterembe. Itt azonban délutánonként minden szükséges erőgépet megtalálhatnak – hangsúlyozta az intézményvezető.

Az iskolának jelenleg 328 diákja van, akik a német és az angol nyelv mellett a franciát is elsajátíthatják.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában