Szegedi hírek

2023.01.10. 20:00

Végső búcsú a főgyógyszerésztől

Jónak lenni jó – ez volt a mottója a december 24-én elhunyt Thurzó Ferencnek, aki sokat tett azért, hogy Kiskundorozsma fejlődni tudjon, miközben a betegek gyógyulását segítette. A szakembertől szerda délután vesznek végső búcsút Dorozsmán.

K.A.R.

Thurzó Ferenc, a gyógyszerész hivatás kiemelkedő alakja 77 éves korában hunyt el. Archív fotó: Frank Yvette

Szerdán délután vesznek végső búcsút Kiskundorozsmán a főgyógyszerésztől, egykori szegedi önkormányzati képviselőtől, Thurzó Ferenctől. A dorozsmai szakember életének 77. évében hunyt el december 24-én súlyos betegség következtében. A szegedi közélet egyik jelentős alakja távozott az élők sorából, akinek mindig is fontos volt a becsület, a tisztesség és a gyógyítás. Olyan gyógyszerész volt, aki a legtöbb vásárlót a keresztnevén szólította és minden beteget hasznos tanáccsal látott el, miközben patikus kollégáit is folyamatosan segítette.

Feleségével saját gyógyszertárat hoztak létre a rendszerváltás után Dorozsmán, majd egy fiókgyógyszertárral is gyarapodtak Zsombón, ahol csaknem teljes gyógyszerkínálattal állnak a vásárlók rendelkezésére. Több környező településről is járnak oda receptet kiváltani, vagy vény nélkülit vásárolni, ha pedig el kell készíteni valamilyen gyógyszert, azt is egy órán belül ki tudják oda vinni Kiskundorozsmáról. A jól felszerelt és alapanyagokból is megfelelő készlettel rendelkező laboratóriumuknak köszönhetően magisztrális készítményekkel minden további nélkül el tudják látni a két patikát.

De nemcsak gyógyszerészként volt meghatározó személy Kiskundorozsmán Thurzó Ferenc, közéleti szerepvállalása is igen aktív volt. Három cikluson keresztül volt képviselő, azonban nem magától jelentkezett erre a feladatra, a téeszelnök kérte meg arra, hogy jelöltesse magát. Erről lapunknak adott korábbi interjújában beszélt, ennek során kitért arra is, hogy nem a pénzért csinálta, sokkal inkább azért, hogy Kiskundorozsma sokat fejlődjön. Ezt sikerült is elérnie, hiszen akkoriban épült meg a sportcsarnok, miközben modern bölcsődét hoztak létre, de jutott energia a templomfestésre és még nagyon sok minden másra is. És amikor már nem volt képviselő, akkor is folyamatosan támogatta a településrész fejlesztéseit, valamint az egyházat is segítette az előrejutásban.

Éppen ezért nem meglepő, hogy a "jónak lenni jó" mondat volt a mottója Thurzó Ferencnek, mely a családján belül is mottóvá vált, ugyanis ha probléma adódik, baj történik, akkor vigaszként azt mondják egymásnak: ne törődj vele, jónak lenni jó.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában