Gyűjtögetünk

Az egész a gyűjtögető életmóddal kezdődött. Az ősközösségekben amit találtak azt összeszedték, és ették, nem nagyon variáltak. Később ez változott persze szerencsére. A gyűjtögető életmód azonban bizonyos értelemben velünk maradt, és azóta is velünk van. Létezik a kényszeres gyűjtögetés, ami talán betegség is, de ebben nem vagyok biztos. Meg vannak a hobbisták, akiknek tetszik valami, és abból szeretnének minél többet, vagy legalábbis minél több félét. Van egy nagyon jó műsor az egyik tévécsatornán, ami egy Las Vegas-i zálogháztól szól. Sok mindent lehet belőle tanulni amúgy, de érdekes része az is, hogy miket visznek be időnként az emberek. Mondjuk az amcsik furák amúgy is, de azért az klassz rész volt, amikor valaki bevitt egy villát, amit a Hindenburg léghajó katasztrófája után szedtek össze a helyszínen.

De gyűjtögetünk Magyarországon is. Ki bélyeget, ki söralátétet, ki kólás dobozt. Minden vackot gyűjt valaki. Például telefonokat. Kicsid odébb olvashatják, hogy szerettünk volna venni a dorozsmai vásárban egy tárcsás telefonkészüléket, de egy darab sem volt. Mégpedig azért, mert azokat is gyűjtik, nem is kevesen. Két hete rajtam is kitört a gyűjtőszenvedély, amikor ugyanott a vásárban találtam egy bontatlan hatvan perces magnókazettát. Nem hittem volna, hogy valakinél van még ilyen, úgyhogy én most ezeket gyűjtöm. És rájöttem, hogy valamit gyűjteni szórakoztató. Utána lehet olvasni, rákeresni, hogy kinek van esetleg eladó belőle, és aztán lehet nézegetni a gyűjteményt. Mert lássuk be – hacsak nem nő valaminek az értéke gyorsan – akkor erre jó. Szóval jelenleg egy darabos 60 perces bontatlan, és üres magnókazetta-gyűjtemény büszke tulajdonosaként mondhatom: gyűjtsenek valami, mert egész jó dolog.