Makó

2023.04.15. 19:15

A Holokauszt makói áldozataira emlékeztek - Fotók

Pénteken ismét megnyílt a makói ortodox zsinagóga azok előtt, akik le akarták róni tiszteletüket a holokauszt helyi áldozatai előtt: kavicsot vagy mécsest hozhattak a mártírok emlékfalához. Megtartották az emlékezés menetét is a zsinagógától az egykori izraelita közösség emlékjeléig.

Szabó Imre

Az egykor népes helyi zsidó közösség emlékét ma is ápolják Makón. Fotó: Szabó Imre

Hozz egy követ, gyújts egy mécsest! 

– évek óta ez a mottója Makón a Holokauszt helyi áldozataira való megemlékezésnek, amikor is a Vorhand Mózes téri, emlékhelyként is működő ortodox zsinagógába várják mindazokat, akik szeretnének tisztelegni az elhurcolt és elpusztított makói izraeliták előtt. A résztvevők idén a szokásosnál érezhetően kevesebben voltak.

Miután a zsinagóga kapui bezárultak, az emlékezők néhány száz méteres sétát tettek onnan a Csanád vezér téri emlékjelhez, útba ejtve közben Kecskeméti Ármin egykori rabbi, hittudós emléktábláját. Ott Halmágyi Pál történész beszélt. Felidézte a makói neológ közösség rabbijának életútját, elmondta róla, hogy egyetemi bölcsészkart végzett és a rabbiképzőt is. Amikor híveivel együtt elhurcolták, már 42 évnyi szolgálat állt mögötte. Nagyon idős volt, gyermekei már elkerültek Makóról – egyikük, Pál Amerikában neves szociológus lett, ikertestvére, György pedig újságíró, főszerkesztő.

Ilyenkor kötelességünk a mártírokra emlékezni 

– hangsúlyozta.

A séta utolsó állomása, az emlékjel, mint talapzatán olvasható, több mint 1200 makói áldozat, no meg az évtizedekkel ezelőtt lebontott, páratlan szépségű neológ zsinagóga emlékét őrzi. Az alkotást állami, önkormányzati és civil összefogással emelték, az azóta már megszűnt Kecskeméti Ármin Egyesület éppen tíz évvel ezelőtt állt elő az ötlettel. Az emlékjelnél Farkas Éva Erzsébet polgármester mondott beszédet, fejezte ki a város nevében az ártatlanul elpusztítottak iránti részvétet.

A mai nap a magyar történelem egyik legsötétebb időszakát tárja elénk, mely sok százezer honfitársunk halálát követelte és sok százezer család megcsonkítását

 – emlékeztetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában