A vásárhelyi árvízvédelmi kőfal történetének újabb mozaikdarabjai

Hódmezővásárhely emblematikus műemléke 1958 óta áll védelem alatt, mégis kevesen foglalkoztak a körtöltés történetével. 
Mint azt a szakember is hangsúlyozta: 1944-ben rengeteg levéltári irat megsemmisült, a Szekszárdra átszállított anyag később már hiányosan került vissza a vásárhelyi levéltárba. Szabó-Hubay Attila Győző 2018 és 2022 között hatalmas anyagot, mintegy 1800 levéltári dokumentumot, köztük az 1879 és 1881 közötti időszakból származó iratokat, például Hódmezővásárhely Város Törvényhatósági Bizottságának iratai közül a közgyűlési jegyzőkönyveket, illetve a Körtöltés-kiépítési Bizottság jegyzőkönyveit olvasta át. Eközben végigjárta a fal mintegy 3 kilométer hosszú nyomvonalát, hatszáznál több fotót készített és különböző méréseket is végzett. 

A kezdet kezdetén

Az 1870-es évek elejére a város déli részén lévő Hód-tavat lecsapolták, majd a város lakosai között felosztották a területet, főként kiskerteket kialakítva. Néhány évvel később, 1877 és 1879 között földből építették fel a várost északról, keletről és nyugatról védő, 17,6 kilométer hosszú körtöltést. Az 1879-es szegedi nagy árvíz szörnyű pusztításait látva Hódmezővásárhely vezetése úgy határozott: minél előbb megépítik a várost délről védő szakaszt is. Ott a majdnem öt kilométer hosszú szakaszból úgy 3 ezer méter már tömör téglából készült el. Mint azt Szabó-Hubay is hangsúlyozta: a felhasznált föld anyaga döntő fontosságú volt, hiszen a szikesebb, iszaposabb hamarabb átvizesedik, így nem áll ellen a belvizek nyomásának. Szegeden, Csongrádon vagy Békéscsabán például a meglévő földtöltést ezért borították be téglával. A vásárhelyi kőfal viszont azért egyedi, mert az egész Alföldön csak itt van tömör téglából készült fal három kilométer hosszan. Ráadásul helyi téglagyárak és téglatelepek szolgáltatták a hozzávaló falazó, vasas-anyagú és párkánytéglákat. 

Az alapozás titka

A földből készült szakasz teljes költségvetése 90 ezer forint volt, annak kétharmada állami kölcsön. A téglából készült szakaszhoz már a pesti első takarékpénztár hitelezett 250 ezer forintot, ebből finanszírozták az alapanyagot, azok kiszállítását, a különböző mesterek munka- és anyagdíját, a nyomvonalba eső telkek kisajátítá­sáért a kártérítéseket és többek között az építészmérnökök, építési vállalkozók, különféle vállalkozók, mesterek munkadíjait is. A három kilométer hosszú támfal négy szakaszban épült: elsőként a tarjáni, azaz a város Zrínyi utcai végétől egészen a mai kórház területéig. Ám 470 méter hosszan a mai Királyszék utcáig le kellett bontani az alapokig, majd teljesen újraépíteni, mert már közvetlenül a megépítése után repedéseket fedeztek fel több helyen és meg is süllyedt. A vásárhelyi múzeum munkatársa hangsúlyozta: a téglafal eredeti alapozási mélységéről, pontos méreteiről eddig még nem került elő hiteles forrás­adat, ezért csak néhány utalásból lehet arra következtetni. 

A munkaerő ára

A Szentkirály utcai lejárónál volt akkoriban Draskovics Árpád telke, akinek egy fürdőháza volt a Tóaljon, amelyet a saját telkén keresztül egyszerűen meg tudott közelíteni. Ám a tervezett nyomvonal éppen keresztezte az útját a fürdő és a háza között. Úgy döntött, neki ezért kártérítés jár: 6 ezer forintot kapott meg a város körtöltésre szánt alapjából. Ebben az időben a város vezetőségét már sürgette a határidő, ezért kénytelenek voltak kifizetni ilyen összegű kártérítéseket is a hosszan elhúzódó pereskedések helyett. Az összeg mértékét jelzi, hogy a körtöltés építését felügyelő bizottság tagjai napi három forintot kaptak munkájukért. 1880. június 11. és szeptember 22. között építették fel a Bocskai utca 17.-ig tartó falszakaszt, valamint a Toldi kapu téglából épült kapulejáróját. Azok a tulajdonosok egyébként, akiknek a telkén keresztülhaladt a fal nyomvonala, négyszögölenként 2 forint kártérítésre voltak jogosultak. Azok a helyi fuvarozók például, akik állati erővel vont szekérrel szállították az alapanyagot, ezer darab téglát három forintért vittek el a téglagyárból az aktuális falszakaszhoz. 

A Hód-tó partján

A tramtrain nyomvonalának építésekor, a 2018–2020 közötti régészeti megfigyelések idején a kőfal több támpillér-, illetve oszlopmaradványát is megtalálták a közút és járda alatti rétegekben. Ez igazolta az 1879-es levéltári kutatásokban is fellelhető adatokat. A Bethlen Gábor Református Gimnáziumnál lévő jelenleg 17,6 méter széles közlekedőszakasz régen csupán 1 méter széles gyalogosátjáróként funkcionált. A Bethlen-­gimnázium melletti kaput később többször átalakították, mindig a kor igényeihez alkalmazkodva. Levéltári iratokból továbbá az is kiderült: a Szőnyi utcai szakasz a református egyház telkén haladt át. Ennek ellenére a fal nyomvonalának kitűzésekor ingyen, kártérítés nélkül adták át a területet azzal a kikötéssel, hogy építsenek ott egy gyalogosátjárót és egy boltozott téglacsatornát. A régészeti megfigyelések során mindkettőnek sikerült megtalálni a maradványait. 1879. április 16-án tartott közgyűlésen a város vezetősége eredetileg egyébként a kőfal Szőnyi utcánál húzódó szakaszát is (ahogy a teljes déli nyomvonalszakaszt) még az 1870-es évek elején lecsapolt Hód-tó medrében akarta felépíteni, ám végül a többségi szavazatok miatt annak magaspartján jelölték ki a nyomvonalat. 

A tarján végi kincsek

Egy új régészeti lelőhelyet fedeztek fel másfél évvel ezelőtt a múzeum munkatársai a kőfal tarjáni kiindulópontjánál, a Száraz utcától nyugatra. A fal tövében, egy nagyjából 30x40 méteres területen felszíni településhez köthető szórvány leletanyagot gyűjtöttek: az őskortól egészen a 17–18. századig edénytöredékeket, illetve 20. századból származó, mesterjegyes cseréppipa-töredékeket. A tarjáni falszakasz érdekessége, hogy a fal tövében található földet nem az építkezéskor hordták oda máshonnan, hanem a téglafal építése mellett döntöttek és csak a meglévő földet hordták fel a város felőli oldal feltöltésére, a lekopott part megemelésére. Későbbi kutatásokból derülhet ki, hogy ez az új lelőhely Tarján középkori településhez tartozhatott-e.