Szegedi hírek

2023.05.31. 16:20

Élőképet formáztak a jubileumra

Munkatársunktól

A Tömörkény-iskola megalapításának 125. jubileumát szerdán élőképpel ünnepelték a diákok. Fotó: Karnok Csaba

Váljon ketté a két betű! – kiabálta Szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum emeleti ablakából fotósunk és az iskola egyik tanára. A diákok éppen az SZ, T, I és a G betűket, az intézmény nevének kezdőbetűit formázták meg egy szám, a 125 mellett.

A Tömörkény-iskola megalapításának 125. jubileumát, mint arról beszámoltunk, tavaly októberben színházi gálaműsorral ünnepelték, amelyen műsort az iskola egykori és jelenlegi diákjai adták. Kakuszi Péter intézményvezető tegnap elmondta, ez volt a kezdete a 125. évforduló megünneplésének. A második része a szerdai nap volt, amikor a testnevelés munkaközösség szervezésében az iskola minden osztályának összes diákját, közel 800 tanulót megmozgattak. A Dóm tér és környéke a Hajrá Tömörkény! kiáltásoktól volt hangos, ahogy a diákok visszatértek a négy kilométeres futás-gyaloglásról. Ezt követően gyűltek össze az iskola udvarán és formázták meg az úgynevezett élőképben a jubileumra utaló számokat és betűket. Az élőkép után a Tisza-partra vonultak, ahol a sárkányhajós tömörkényesek csatlakoztak a csapathoz. A 125. évforduló záró rendezvényére decemberben kerül majd sor a Reök-palotában, ahol kiállítással ér véget a rendezvénysorozat.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában