Szegedi hírek

2023.05.09. 11:30

Középszinten délig, emelt szinten 13 óráig írják a matek érettségit a diákok – Fotók

Timár Kriszta

A matematika érettségi előtt nyugodtak voltak a radnótis diákok. Fotó: Gémes Sándor

Reggel 9 órakor a matematika írásbeli érettségivel folytatódott a végzős középiskolások vizsgasorozata. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten országosa 70 394-en jelentkeztek vizsgára. Esetükben a feladatlap két részből áll: az első részben 12 rövidebb feladatot kaptak, melyek megoldására 45 perc áll rendelkezésre. A második feladatlap egy A és egy B részből áll. Előbbiben három feladat szerepel, míg az utóbbiban újabb három feladat közül kettőt kell választani, és azokat megoldani. Erre a részre 135 perc jut, így a vizsga összesen 180 percig tart. Emelt szintű megmérettetésre 4537-en jelentkeztek, ők 240 percig írhatják a feladatsort.

 

Reggel ott voltunk a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban a feladatlapok kiosztásakor. Előzőleg a diákok elárulták: nem izgulnak, a könnyű magyar írásbeli után megnyugodtak. Kíváncsiak leszünk, délben, amikor kijönnek, hogyan értékelik majd a feladatsort. És megkérdezzük az iskola egyik matematikatanárát is, szerinte az idei matek érettségi könnyebb vagy nehezebb volt a szokásosnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában