Bárdi Sándorra emlékeztek

Szeged. Egykori tanítványai, barátai, tisztelői emlékeztek meg Bárdi Sándorról, a legendás szegedi operaénekesről és énektanárról születésének 80. évfordulóján Szentháromság utcai emléktáblájánál. A tiszteletadást a Vántus István Társaság szervezte, amelynek Bárdi Sándor alapító tagja volt. Kiss Ernő elnökségi tag mondott megemlékező beszédet. Úgy fogalmazott, egy angyali lelkületű, csodálatos művésztől búcsúztak 2009-ben, akiről szólva számos hivatást kell felsorolni, hiszen egy személyben volt művésztanár, operaénekes, zenepedagógus, rendező, karmester, műfordító, dramaturg, zenekritikus, színházalapító, művészeti vezető és zenei műgyűjtő.

– Énekművészként azon kevesek közé tartozott, akik valamennyi vokális műfajban a legmagasabb szinten teljesítettek, a Szegedi Kisopera, élete fő műve pedig ismételhetetlen és kitörölhetetlen része zenei és színházi történtünknek – méltatta egykori mesterét Kiss Ernő, aki 1975-ben lett Bárdi Sándor tanítványa. 

A megemlékezésen részt vett Vajda Júlia opera-énekesnő is. 

– Szerettem a pedagógiáját, a barátságát. Azt, hogy olyan türelme volt a butaságainkkal szemben. Hiszen nem mindenki okosan kezdi. Minden nagyon érdekelte. A nem játszott operákat előszedte, és amikor még nem lehetett kottát venni Magyarországon, megrendelte Angliából valutáért. Spórolt, mindent feláldozott, hogy lubickolhasson abban, ami igazán érdekelte – mesélte Vajda Júlia. Ő egyébként főiskolásként ismerte meg Bárdi Sándort, aki már elsőévesként bevette a Szegedi Kisoperába. 

– Egy család lettünk. Nem volt felesége és gyermeke, sokat jártunk a lakására, imádta, ha ott vagyunk. Főzőcskézett, mi pedig vittük kocsmázni, noha ő egyáltalán nem ivott – emlékezett vissza mosolyogva a Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő. 

– Nem hagyott ki egy születésnapot vagy Kisopera premiert sem anélkül, hogy egy kottát vagy egy lemezt vett volna nekünk ajándéka. Mindig úgy adta át, hogy „kislányom, ezt majd elénekled valamikor” – tette hozzá Vajda Júlia.