Helyi közélet

2023.08.24. 14:00

Belvárosi parkolóval bővült Szentes

Új fizetős parkolót adott át az autósoknak csütörtök reggel a szentesi önkormányzat. A belvárosi területen 28 férőhelyet alakítottak ki.

Tábori Szilvia

A 28 férőhelyes új parkoló nem a Petőfi utcából közelíthető meg. Fotó: Szentes TV

Csütörtök reggel hivatalosan is átadták azt a 28 férőhelyes, térkövekkel borított parkolót, amelyet Szentes frekventált városrészében alakított ki a helyi önkormányzat. A beruházás ötlete már két éve megfogalmazódott, végül az időközben elkészített tervek alapján idén tavasszal indította el a munkálatokat a Szentes Városellátó Nonprofit Kft. Mint azt Kocsis László ügyvezető elmondta, bár Petőfi utcai parkolóként emlegetik a területet, onnan mégsem megközelíthető. Az autósok a másik oldalról, a buszmegálló előtti utcából hajthatnak ki- és be. A 28 kialakított helyből kettő mozgáskorlátozottaknak fenntartott. A fizetős szolgáltatás már aktív, viszont a jegyet a Petőfi utcai automatából tudják megvásárolni a gépjárművel érkezők. A berendezést később szeretnék majd a parkolóból is jól látható helyre áthelyezni.

 Fotó: Szentes TV

Ez a környék meglehetősen rendezetlen volt, és a városképhez illeszkedő beruházási szándékkal sem jelentkeztek befektetők 

 – mondta Szabó Zoltán Ferenc polgármester. Végül az önkormányzat több mint 10 millió forintot költött a Szentes frekventált részén, egyebek mellett a posta, a városháza, a Tóth József Színház és Vigadó, valamint egyéb közintézmények szomszédságában lévő területre. Ősszel zöld felülettel, fákkal szépítik, ehhez már beépítettek egy csepegtetőtestes öntözéshez alkalmas berendezést is.

Fotó: Szentes TV

A Gólyás ház posta felőli oldalán, a hátsó kijáratnál lévő néhány férőhelyes területet zúzalékkal szórták fel, hogy esős időben is járható legyen. Az várhatóan ugyancsak fizetős szolgáltatásként működik majd. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában