A kórház is áram nélkül maradt, a saját áramfejlesztőjükről látják el az intézményt

2023.08.18. 21:45

Sötétbe borult Szentes, Szegvár és Fábiánsebestyén

Kovács Erika

Illusztráció: Török János

Lassan egy órája sötétbe borult Szentes, Fábiánsebestyén és Derekegyház és Szegvár. Erről többen is panaszkodtak a közösségi oldalon. Nemrégiben Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere a következő posztot tette közzé a hivatalos Facebook oldalán: „Mindannyian észrevettük, hogy nincs áram az egész városban sőt Fábiánsebestyénben, Derekegyházon és Szegváron sem. Az oka, hogy a Termál tóval szemben a szarvasi úton lévő nagyfeszültségű alállomás műszaki hiba folytán kigyulladt, amit a tűzoltóság már el is oltott. Most a szakemberek azon dolgoznak, hogy a középfeszültségű hálózatot helyreállítsák és Vásárhely, illetve Csongrád felől kaphassunk áramot. Időpontot egyelőre nem tudnak mondani, amint megtudom jelzek Önöknek.

Újabb fejleményként később azt írta, Szentesen itt-ott már van áram. A szakemberek azon dolgoznak, hogy a kórház mihamarabb 1,5-2 órán belül visszakaphassa az áramszolgáltatást. 

Most saját áramfejlesztőről üzemel, nincs semmi baj az intenzíven sem. Remélhetőleg addig különleges eset nem történik. Műtét most nincs folyamatban.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában