Üdvözöllek a páston

Vannak, akiket nem különösebben kötnek le a sportesemények. Sosem néznek meg egyetlen közvetítést sem a tévében. Nem járnak meccsekre, nem beszélgetnek a barátokkal egy sör mellett az aktuális mérkőzésekről. De talán még közülük is felkapták a fejüket néhányan a budapesti atlétikai világbajnokság hírei hallatán. Ott ragadtak néhány közvetítés előtt, elolvastak pár cikket, majd azon kapták magukat, hogy hevesebben dobog a szívük, szurkolnak, izgulnak és nem csak a magyar sportolókért.
Én olyan középutas-féle vagyok: nem fújom kívülről a legfrissebb sporthíreket, a neveket sem tudom sokszor megjegyezni, de lenyűgöz a sportolók teljesítménye, elszántsága, és olykor bizony elérzékenyít a hősies helytállás. És még valami, a tiszta meccs, a konkrét tettek, a nem csak érmekben mérhető teljesítmény. De legfőként az emberi nagyság. 
Emlékeznek, amikor tavasszal Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó a budapesti világkupa döntő meccsében direkt nem védekezett egy asszóban? Egy kérdéses tust követően lényegében visszaadta a tust az ellenfelének. Később úgy nyilatkozott a sportoló, hogy ösztönösen cselekedett abban a pillanatban. 
A sportolók elszántak, bármit megadnának a győzelemért, hiszen vér, verejték árán jutnak el a pást szélére, a rajtvonalhoz, a kezdő lépéshez. Mégis tudnak emberek maradni, tiszta fejjel gondolkodni, akár még vesztes pillanatokban is. Ha úgy tetszik, tükröt tartanak elénk. Méltóságból mindenképp. Ráférne a hétköznapokra, a közéletre, hogy mindannyian egyenes háttal, tiszta fejjel, tiszta mérkőzéseket játszva lépjünk embertársaink, olykor ellenfeleink elé.