Szeged

2023.09.13. 19:13

A bizonytalanság a fiatalok legégetőbb problémája

Több ezer fiatalt megkérdezve jártak utána a szakemberek annak, hogy ma mi a tíz legégetőbb problémája a fiataloknak. Megdöbbentő eredmény született. A bizonytalanság lett az első helyezett, míg a klímaválság szóba sem került a 15 és 29 év közöttiek körében.

Kiss Anna

Drogról, bűnözésről és lakhatási kérdésekről is szót ejtettek a szakemberek szerda este. Fotó: Kiss Anna

Mi lehet a tíz legégetőbb probléma, amely a mostani 15-29 éves fiatalokat foglalkoztatja? Ennek járt utána a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Ifjúságkutató Intézete és a Nemzeti Ifjúsági Tanács egy kutatás során, melynek eredményeiből könyvet készítettek „Kívánj tizet” címmel. A kötetet szerdán mutatták be az MCC szegedi képzési központjában, ahol Edmár Attila, a Magyar Ifjúsági Konferencia elnöke, Ament Balázs ifjúságügyi szakember és Sullivan Ferenc, az MCC Ifjúságkutató Intézetének kutatója ült egy asztalhoz. Drogról, bűnözésről és lakhatási kérdésekről is szót ejtettek.

Beszámolójuk szerint a 2020-ban 8 ezer magyar fiatal körében végzett kutatás alapján elmondható, már nem a megélhetési, elhelyezkedési nehézségeken, valamint az oktatáshoz való hozzáférési nehézségeken van a hangsúly, hanem a kevésbé materiális problémákon. Így a válaszadók többsége a magyar fiatalok legnagyobb problémájának a bizonytalanságot nevezte meg, az anyagi nehézségek a második helyre tolódtak. Ezt követően szintén immateriális dolgok álltak, például a céltalanság, a távlati célok hiánya, valamint a közösségek, baráti társaságok hiánya.

Mindennek hátterében a szakértők szerint többek közt a digitalizáció áll, de a mama- és papahotel effektus is okozója lehet, hiszen az csak álbiztonságot ad a fiataloknak. Úgy vélik, a bizonytalanságot például az is okozza, hogy sok fiatal TikTok csatornát indít és több 10 ezer követővel rendelkezik, viszont folyton tartanak attól, hogy történik majd valami és mindent elveszítenek. Az átalakult gazdasági rendszer is bizonytalanságot kelt, mert nincs már olyan, hogy valaki fiatalkorától kezdődően egészen nyugdíjazásáig egy munkahelyen dolgozik és abból el tudja tartani a családját – jegyezték meg.

Szerintük meglepő, hogy a fiatalok nulla százaléka tartja égető problémának a generációját tekintve a klímaválságot, a környezet rossz állapotát és az éghajlatváltozást, de a kivándorlást, a droghelyzetet és a bűnözést is csak néhány százalékuk említette problémaként. Volt viszont egy 3-4 százalékos csoport, melynek tagjai a legégetőbb gondnak azt tartják, hogy a politikum, a közélet nem veszi figyelembe a szempontjaikat. A szerdai program előadói szerint valóban gond az, hogy az önkormányzatok nem tudják mit kezdjenek a fiatalokkal, hogyan kellene segíteni nekik úgy, hogy valóban előnyt jelentsen az számukra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában