Kicsik és nagyok

Nem tudom, manapság még hányan beszélhetik anyanyelvi szinten az isztrióta nyelvet. Tíz éve még körülbelül 400-an használták Isztria délnyugati részén, elsősorban Rovinj és Vodnjan városaiban a horvátnak ezt az olaszos dialektusát, aminek a gyökerei még a velencei uralom idejére nyúlnak vissza. Mindenesetre, akárhányan is vannak az isztriótát beszélők, nem kérik, hogy képviselőik – ha vannak – e nyelven szólalhassanak fel az Európai Parlamentben.

Ellenben a katalánok kérik, talán nem is alaptalanul. Azonban egy ország biztosan nem támogatja a kérelmüket. Sosem találnák ki, melyik ország akadályozza a nemzeti kisebbségek szabad nyelvhasználatát az Európai Parlamentben: hát éppen a magyarországi szabadságjogokért és a demokráciáért oly’ nagyon aggódó svédek. Micsoda meglepetés.

Az üzenet világos: katalánkodjanak otthon, a négy fal között, de azért az EP-ben inkább maradjanak a spanyolnál, mert olyan sok a nemzeti kisebbségi nyelv, hogy nem engedhetik be mindet az ülésterem falai közé.

A vicc azonban az, hogy ennek a kisebbségnek a nyelve a 13. leginkább beszélt nyelv az Unióban. Több mint 10 millióan beszélnek katalánul, ami több, mint az olyan hivatalosan elismert nyelvek beszélőinek száma, mint a máltai (alig több mint fél millió), az észt (1.2 millió), a lett (másfél millió), az ír (1,6 millió), a szlovén (két és fél millió), a litván (3 millió), a szlovák (5 millió), a finn (5,8 millió), a dán (6 millió) vagy a bolgár (10 millió). Ja, meg persze a 10 milliós svédnél is többen beszélik a katalánt.

De még ha kevesebben is beszélnék, akkor mi van? Miért lenne a kisebb nyelveket beszélőknek kevesebb joga? Hogyan érezzék képviselve magukat azok, akik nem használhatják anyanyelvüket, míg a nagyobb hatalmú nemzetek képviselői igen?