2023.09.24. 07:00
Könyv készül a szögedi kisvasútról
Mindössze 48 évet élt a szögedi kisvasút, de generációk számára jelentette a közlekedés és az áruszállítás szabadságát. A friss zöldséget, gyümölcsöt, tojást, tejterméket, húst, nem utolsósorban az építkezésekhez nélkülözhetetlen faanyagot, valamint a tüzelőt szállította nap mint nap a városba. A Szegedi Gazdasági Vasút születésének századik évfordulójára egy reprezentatív kötettel készülnek a vasút barátai.
Az utolsó vonat, ami Ásotthalomról indult Szegedre 1975-ben. Fotó: Papp János
Szeged újkori történetében 1927. február elseje fontos mérföldkő volt: három évtized gyakran vitákkal terhelt álma valósult meg. Első útjára indult a tanyai gazdasági vasút, vagy ahogy már akkoriban is mindenki hívta, a szögedi kisvasút. A tragikus emlékű első világháború kitörése óta nem volt ilyen beruházásra példa az országban. Nagyjából 77 kilométernyi vasúti pálya épült 12 állomással Szeged igen kiterjedt külterületén.
Az építkezés ötmillió pengőbe került, mai árakon számolva – az Ártörténet.hu honlap adatai szerint – nagyjából 5,7 milliárd forintba, amibe az eredeti tervek szerint a környékbeli földbirtokosoknak is be kellett volna szállniuk, erre azonban nem került sor. Piaci napokon 2500 utassal számoltak, ezt az utaslétszámot azonban csak ritkán érték el. Olykor viszont annyian akartak a kisvasúton utazni, hogy a teherkocsikkal is embereket szállítottak.
Közbeszólt az első világháború–
Már az 1800-as évek végén felmerült, hogy vasutat kellene építeni Szeged hatalmas birtokain. Szépapámnak – Dobó Józsefnek – Alsóvároson volt kocsmája, de bérelt földet a mai Mórahalom területén is. A nagy árvíz elvitte a kocsmáját, ő pedig testvérével végleg kiköltözött. Amit a tanyákon megtermeltek, el kellett valahol adni, Szegednek pedig az volt az érdeke, hogy ide, a városba hozzák a terményeket, ne Horgosra vagy Szabadkára
– idézte fel a kezdeteket Papp János vasútgépészeti szakértő, a Szegedi Gazdasági Vasút történetének kutatója, a készülő kötet egyik szerzője, szerkesztője.
Persze hosszú éveknek kellett eltelnie, mire az ötletből valóság lett, pedig jó példáért nem kellett messzire menni, Békés vármegyében épült meg az Alföldi Első Gazdasági Vasút. Mire végre elindult volna Szegeden az építkezés, közbeszólt az első világháború.
Lassú volt a kisvasút, de legalább a miénk
Trianon után részben könnyebb lett a város helyzete, hiszen az új határ miatt már nem vihették délre a gazdák a terményeket, részben pedig nehezebb, mert semmire sem volt pénz. Végül egy külföldi hitel, az úgynevezett Speyer-kölcsön dobott mentőövet a városnak, és 1926 márciusában, a ma Domaszékhez tartozó Kunhalomnál elkezdődhetett az építkezés. Kunhalom később is egy fontos csomópont volt, innen ágazott el a vasútvonal északi ága Pusztamérgesig, a déli ág pedig Várostanyáig, a mai Ásotthalomig. Kezdetben naponta két pár – személy- és teherkocsikból álló – vegyes vonat járt Szeged és a végállomások között 30 kilométer/órás sebességgel. A forgalom növekedésével megjelentek a személy- és a tehervonatok is, sőt, ha sok volt az áru, különjáratok járták a vasúti pályát. 12 személy- és 24 fedett, valamint 20 nyitott teherkocsiból állt a kezdetben gőz-, majd dízelmozdonyokkal vontatott vasúti flotta. Több volt, mint ma a tramtrain, nemcsak utasokat, hanem nagy mennyiségű árut is fuvarozott.
Végállomás: Szeged belvárosa
Kilenc személykocsiból állt az a vonat, amely a Rudolf (a mai Roosevelt) térről indult első útjára 1927 februárjának első napján több száz kíváncsi tekintet előtt. A vonat pontban kilenc órakor kanyarodott ki a Tisza-partra a Rudolf térről, majd a gyermekklinika előtt elhaladva az úgynevezett átrakó állomáson állt meg. Ez volt az a hely, ahol a kisvasútról a normál nyomtávú vonatra lehetett átrakni az árut. A következő állomás Szentmihálytelek volt, ahol hatalmas ünneplő tömeg várta a szerelvényt és szólásra bírták az avatóünnepség fővendégét, a korabeli kereskedelmi minisztert, aki Aigner Károly főispán és Somogyi Szilveszter polgármester társaságában utazott.
Kisvasút volt a kapu a nagyvilágba
Az egyik az, hogy ez a vasut hozzá fog járulni a vidék gazdasági jólétének emeléséhez, tehát általánosságban fokozza az ország gazdasági vérkeringését. Nekünk nem szabad kikapcsolódnunk a világ forgalmából. Éppen az a paprika, amely itt terem, ezen a földön, az egyik kapocs, amely összeköti a csonka országot a nagyvilággal. A kisvasut másik nagy jelentősége abban rejlik, hogy belekapcsolja a szegedi tanyák népét az ország kulturközösségébe, közelebb viszi hozzá a kulturát, a tudás forrását, amely nélkül ma már egy nép sem tud megélni. A harmadik jelentősége abban van ennek a vasutnak, hogy Szeged város, a város kötelességérzetéről tesz tanuságot. Szeged városa felismerte azt a kötelességét, amellyel a tanya népének tartozik, súlyos áldozatok árán megépítette a tanya számára ezt a vasutat
– idézte Hermann Miksa kereskedelmi miniszter szavait 1927. február elsején a korabeli Délmagyarország.
A kisvasút nyomtávja – a sínek közötti távolság – mindössze 760 milliméter volt, sokkal kisebb, mint a normál vasúté vagy a villamosé, ami 1435 milliméteres. A síneket pedig legtöbbször homokos kavicságyba rakták. Sokkal olcsóbban lehetett megépíteni, mint a hagyományos vasútvonalat, de ennek megvolt az ára, lassabb volt, mint a normál vonat
– sorolta a keskeny nyomtávú vasút jellegzetességeit Papp János.
Legyőzte a busz és a teherautó
A Szegedi Gazdasági Vasút sorsát az 1968. évi közlekedéspolitikai koncepció pecsételte meg. A vasút helyett a közúti közlekedés fejlesztése vált a korabeli politikusok szívügyévé. Csongrád megye sem jelentett kivételt: vasúti szárny- vonalakat és keskeny nyomtávú vasútvonalakat zártak be a térségben. Végül a szögedi kisvasút került sorra.
A korabeli megyei tanács 1974. december 5-én döntötte el, hogy a következő év szeptemberéig meg kell szüntetni. Az ország akkoriban is a modernizálás lázában égett, a vasúti személy- és áruszállítást a közútra, buszokra és teherautókra akarták terelni. Hiába tiltakoztak az utasok és a korabeli szövetkezetek, nem volt visszaút. A fél évszázados szögedi kisvasutat elavultnak és veszteségesnek mondták, ezért bezárták. Alig maradt valami utána hírmondónak.
Talán ez az utolsó pillanat, amikor még össze lehet gyűjteni a kisvasút emlékeit. Ha Ön tud, segítsen ebben a feladatban.
