Hódmezővásárhely

2023.09.24. 09:00

November 10-ig lehet pályázni a Czirbus Piroska közalapítvány támogatására

Delmagyar.hu

A „Czirbusz Piroska Emlékére a Hódmezővásárhelyi Művészetekért Közalapítvány” pályázatot hirdet hódmezővásárhelyi vagy ahhoz kötődő szerzők irodalmi, művészeti, tudományos művei kiadásának támogatására. A pályázatra olyan 18 éven felüli személyek jelentkezhetnek, akik munkája a város szellemi értékét gyarapítja. Előnyt élveznek a pályakezdő alkotók, illetve azok, akik önrésszel vagy más forrással is rendelkeznek. Csak az kaphat támogatást, aki a teljesen kész, szerkesztett és számítógéppel készült kézirathoz két elismert szakember írásbeli értékelését és a kiadást támogató javaslatát, valamint a kiadás pénzügyi tervezetét és a szerző szakmai önéletrajzát is mellékeli. A közalapítvány a hódmezővásárhelyi vagy ahhoz kötődő alkotók zenei, képzőművészeti, táncművészeti, színházi, filmművészeti tevékenységét is támogatja. A pályázati feltételek hasonlóak az előbbi kategóriáéhoz. A támogatás irányulhat zenei versenyeken, kurzusokon való részvételre, ide tartozik az útiköltség is, illetve hangszer, kotta, eszköz, anyag vásárlására, fellépések, kiállítások megvalósítására. A pályázatokat november 10-ig egy példányban a közalapítvány nevére postai úton, illetve további egy példányban elektronikus formában kell benyújtani a polgármesteri hivatal jogi csoportjának. A pályázatokat december 10-ig bírálják el. A támogatási keretösszeg 500 ezer forint.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában