2023.09.08. 19:01
Több mint ezer külföldi gólyával kezdődik az egyetemi tanév Szegeden – Galéria
Orientációs napokkal segítette a héten megérkezett, külföldi gólyák beilleszkedését a Szegedi Tudományegyetem. Jelenleg több mint száz országból tanulnak hallgatók az SZTE-n.
Az új külföldi hallgatók pénteken tettek esküt a Dugonics téren. Fotó: Karnok Csaba
Több mint 1200 új, külföldi hallgató kezdheti meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem idegen nyelvű képzésein a 2023/24-es tanév felvételi és beiratkozási statisztikái alapján – tájékoztatott az SZTE közleményében. Jelenleg körülbelül 130 országból tanulnak hallgatók az SZTE-n, ezzel országosan is egyedülállóan sokszínű közösséget alkotnak a szegedi egyetemisták. A különböző ösztöndíjprogramokkal érkezett és a fizetős képzéseken résztvevő diákok beilleszkedését, tanulmányaik megkezdését szeptember 6. és szeptember 8. között orientációs napokkal segítette az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága.
A hallgatókat Bene Tamás nemzetközi és közkapcsolati igazgató köszöntötte, aki elmondta, a tavalyi évhez képest húsz százalékkal nőtt idén a felvett, külföldi gólyák száma.
Több mint ezer külföldi gólyával kezdődik az egyetemi tanév Szegeden – Galéria: Karnok Csaba
Az orientációs rendezvényen a diákok megismerkedhettek mentoraikkal, informálódhattak a hallgatói szolgáltatásokról. A rendezvényen megjelentek az SZTE szolgáltató egységei, többek között az SZTE Alma Mater, az SZTE Karrier Iroda, az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet, az American Corner, az Életvezetési Tanácsadó Központ és a Sportközpont. Az elsőéves hallgatók azt is megtudhatták, milyen lehetőségeket kínálnak a EUGLOH és a Coursera programok.
A héten egyéb rendezvényekkel is segítették a külföldi diákok beilleszkedését, többek között csapatépítő játékokkal és információs előadásokkal.
Pénteken a nemzetközi hallgatók letették a gólyaesküt a Dugonics téren, Széll Márta, az SZTE stratégiai rektorhelyettese köszöntötte őket. Majd este Welcome Party-t rendeztek tiszteletükre a napokban újranyitott JATE Klubban.
Szegedi egyetemi hírek
- A járványok megváltoztatják a történelmet
- Felvételi: Szóbeli és manuális vizsga is volt idén a fogorvosi karra
- Elhunyt dr. Csanády Miklós belgyógyász, kardiológus professzor
- Kémiai reakciók dinamikájának atomi szintű számítógépes modellezésén dolgoznak az SZTE kutatói
- Szeged klímája a mediterrán városokéhoz hasonlít