Helyi közélet

2023.10.28. 21:14

Tökéletes hétvége a Szent István téren – Galéria

Kiss Anna

Száz gyermek faragott tököt a Szent István téren szombaton. Fotó: Török János

Minden adott volt a Szent István téren egy jó hangulatú, tökéletes szombathoz. Ott ugyanis interaktív foglalkozások, színpadi programok, kézműves vásár, körhinta, óriás építőkocka és persze nyitott víztorony várta a kilátogatókat. Természetesen tökből sem volt hiány, a szombati nap egyik fő programja a tökfaragás volt Doktor Zoltán ételszobrász, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes mestercukrász vezetésével. A szakemberrel közösen készíthette el minden gyermek az egyedi lámpását.

Doktor Zoltán lapunknak elmondta, fontosnak tartották, hogy ugyan szülői segítséggel, de a gyerekek maguk faragják ki a tököket. Hozzátette, összesen 200 tök felhasználásával 100 gyermek alkotott a téren, a program végén pedig szépségversenyt is tartottak. Kérdésünkre elárulta, nehezen, de 10 kedvencet választott ki az alkotásokból, végül 3 gyermek kapott díjat.

Beszélt arról is, hogy a tökfaragás elterjedt hazánkban, de valójában az az ételszobrászat egyik része, melynek során különböző alapanyagokból csodákat művelnek. Elárulta, minél lágyabb az alapanyag – például a sajt és a szalonna ilyen –, annál nehezebb abból alkotni alapanyag.

Szombaton szelleműző felvonulás is volt a téren a Kövér Béla Bábszínház óriás bábjaival. Vasárnap gyermekműsorokkal és a halloweeni játékokkal folytatódik a program, melynek részeként mindkét nap kedvezményes áron, 600 forintért megtekinthető a Szent István téri víztorony délelőtt 11 és délután 4 óra között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában