Szegedi hírek

2023.11.28. 05:53

Lázár Jánossal a fedélzeten elindult az első szabadkai járat Szegedről – Galéria

Nyolc év után kedd hajnalban 5 óra 25 perckor, hat perces késéssel, jelentős sajtóérdeklődés mellett, Lázár Jánossal, kormányzati képviselőkkel és a MÁV vezérigazgatójával, vasútrajongókkal az utasok között újraindult a menetrend szerinti járat Szegedről Szabadkára. Nyolc évvel ezelőtt, 2015. november 9-én lapunk is beszámolt az utolsó járatról és most is ott voltunk. Napi tíz járat közlekedik a két ország között. A teljes árú jegy 2356 forint. A magyar nyugdíjasoknak Szerbiában fizetniük kell. Egészen Szabadkáig utaztunk, hogy megnézzük, hogy zajlik a határátlépés vonaton.

Arany T. János

Fotó: Karnok Csaba

Nyolc évvel ezelőtt, 2015. november 9-én lapunk is beszámolt az utolsó járatról, és most is ott voltunk az újrainduláskor.

Kedd hajnaltól újra járnak személyvonatok Szegedről Szabadkára, nyolc év után ismét el lehet jutni vasúttal Magyarországról Szabadkára. Az első vonaton utazott Lázár János építési és közlekedési miniszter is.

Ez a vasútvonal az összetartozás vasútvonala, amely Magyarország és Szerbia összetartozását, közös múltját és jövőjét jelképezi. Ugyanakkor puszta jelképnél több: érdemi segítség a hétköznapokban mindazoknak a diákoknak és munkavállalóknak, akik rendszeresen ingáznak a két ország között, és természetesen azoknak a családoknak is, akik a határ túlfelén élő szeretteikkel igyekeznek tartani a kapcsolatot. Fontos lépés: kezdete a két ország közötti együttműködés új korszakának

 – idézte Lázár Jánost a MÁV közleményében. Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy a magyar és szerb vasúti szakemberek szoros és hatékony együttműködésére volt szükség ahhoz, hogy ne csak a teherforgalom, de nyolc évnyi szünet után immár a személyközlekedés is újraindulhasson ezen a vasútvonalon, méghozzá olyan menetrendi kínálattal, amely képes kiszolgálni a valódi mobilitási igényeket is.

Az eredetileg 2023. október 23-ára tervezett személyforgalmi indulást a biztosítóberendezés telepítésével és üzembehelyezésével kapcsolatos vállalkozói hiányosságok miatt kellett elhalasztani.

Naponta tíz járat közlekedik

A MÁV közleményében azt írta, hogy napi öt pár, azaz tíz járat lesz a két ország között, ebből négyet magyar, hatot szerb Uzsgyi motorvonat szolgál ki. A menetidő Szeged és Szabadka között a menetrend szerint egy óra negyven perc lesz a határrendészeti vizsgálatokkal együtt, de ez hamarosan kiderül. Az első vonat Szegedről 5.19-kor indult, Szabadkáról 6.03-kor és menetrend szerint 7.25-re érkezik Szegedre.

A november 28-tól érvényes menetrend itt tekinthető meg.  Fontos, hogy a Magyarországon érvényes kedvezmények csak az országhatárig vehetők igénybe, így a szerbiai szakaszra a nyugdíjasoknak – akik Magyarországon ingyen utazhatnak – jegyet kell váltaniuk.

A vasútvonal története

A Szeged–Szabadka-vasútvonal egyvágányú, villamosítás alatt álló vasúti fővonal a Dél-Alföldön, Magyarország és Szerbia területén. A magyarországi 15 kilométer hosszú szakasza Szeged és Röszke országhatár között a MÁV 136-os számú vonalát alkotja. 2015. november 10-étől 2022. szeptember 1-ig szünetelt a forgalom.

A vasútvonal az Alföld–Fiumei Vasúttársaság által, Nagyvárad–Eszék között épített, úgynevezett Alföld-Fiume vasút egyik szakasza volt. A vasút első, Szeged-Rókus és Zombor közötti, 101 kilométer hosszú vonalszakaszát 1863-tól kezdték el építeni és 1869. november 11-én adták át a forgalomnak. A trianoni békeszerződés a vasútvonalat kettévágta, a Horgos és Szabadka közötti szakasz a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz (későbbi Jugoszlávia) került. 1941-1944 között a vasútvonal újra Magyarországé lett.

A vasútvonal besorolás alapján nemzetközi törzshálózati vonalnak számított, azonban jellemzően kishatárforgalmi közlekedés folyt csak rajta, mivel a szerbiai szakasz leromlott műszaki állapota nem tett lehetővé komoly teherforgalmat. A vonal állapota ellenére közkedveltnek bizonyult. Elsősorban az ingázó egyetemisták, nyugdíjasok, a szerb oldalon élő falubeliek utaztak rajta rendszeresen. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a délszláv háború alatt igen gyakori volt az üzemanyaghiány, illetve a buszjáratokhoz képest lényegesen olcsóbb volt a belföldi, de még a nemzetközi vonatjegy is.

Két fénykora is volt 1988 és 2015 között a vonalnak: egyik az 1990-es években, amikor még a Moszkva és Belgrád között közlekedő Puskin-expressz is erre közlekedett, illetve 2005 és 2007 között, amikor a Bzmot-szerelvények reggel és este Szabadkán át közlekedtek Szeged és Kiskunhalas között.

2015 nyarán a vasútvonal határszakasza a Magyarország felé irányuló menekülthullám egyik legfontosabb határátlépési pontja lett. 2015. augusztus 28-án a MÁV-START a Szeged–Horgos közötti napi 2 vonatpár forgalmát ideiglenesen leállította (korábban napi 4 pár járat volt), mert a sínek mentén érkező emberek miatt a vasúti közlekedés nem volt biztonságosan fenntartható. 2015. szeptember 14-én este nyolc órakor az épülő műszaki határzár utolsó szabad átjáróját lezárták egy tehervagonnal, amelyre hétsoros pengés drótot tartó acélkeretet erősítettek.

A határzár miatt a személyforgalom visszaesett, ezért 2015. november 10-én megszűnt a személyforgalom a Röszke–Szeged szakaszon, az utolsó vonat november 9-én, 16:05-kor indult Röszkéről Szegedre.

A teljes vágányzárat 2022. augusztus 1-én oldották fel. Elsőként a nemzetközi teherforgalom indult újra, a villamos felsővezeték átadásáig dízelvontatással, az éjszakai órákban.

Új fejezet kezdődött

A vasúti teherforgalom már tavaly megindult, 2023. november 28-án, kedden pedig újraindult a személyforgalom is Szeged és Szabadka között, egyenlőre még dízelmotorvonatokkal. Ekkor nyílt meg a újjáépített Szentmihálytelek megálló is.

Részletes útibeszámolónkat hamarosan olvashatják.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában