Helyi közélet

2023.12.24. 14:00

Karácsonyi szeretetvendégség Röszkén

Borbásné Márki Márta Röszke polgármestereként nagy erőt tulajdonít a falu közösségének, azon belül is az ott tevékenykedő civil és egyházi szervezeteknek. – Öröm látni, hogy a karácsonyvárás mindig megerősíti és közelebb hozza egymáshoz e csoportokat – fogalmazott.

Delmagyar.hu

Az adventi készülődés idején Röszkén a gyerekek is számos programon vettek részt. Fotó: DM

Erre minden évben kiváló alkalom a vasárnaponkénti adventi gyertyagyújtás. A koszorú idén is a település főterén, Szent Antal, Röszke védőszentje szobránál kapott helyet, ahol betlehemes játék, Kozmáné Vastag Judit művész, nyugalmazott tanító karácsonyi koncertje emelte az ünnepvárás fényét. A művész decemberi jótékonysági koncertje a rászoruló röszkeiek megsegítését szolgálta.

A falunak szánt ajándék

De máshogyan is segítik egymást: a nagycsaládosok, idősek, rászorulók idén is ajándékcsomagot kaptak. Óriási fejlődés a település életében, hogy több mint 40 millió forintból nemrég négy utca teljes körű felújítása fejeződött be Röszkén. Ennek a karácsonyi ajándéknak az egész falu örülhet.

Szeretetvendégség

December 21-én 15 órától a templomban az óvodások karácsonyi hangversenyével, illetve 16 órától a Szent Antal téren falukarácsonyi műsorral ünnepelt Röszke. A helyi vadásztársaság és a gazdakör vadgulyásos szeretetvendégségre várta a falu lakosságát.

Karácsonyra várva

– Röszke ereje az összefogásban rejlik, amelyre karácsony közeledtével még inkább szükségünk van – Borbásné Márki Márta Röszke polgármestere, majd Kozma Zsófia önkormányzati képviselőnk gondolatait tolmácsolta, mint mondta, találóbb szavakat aligha nyújthatna át a röszkeieknek és a Homokhátságon élőknek:

„A szeretetünk, a szívünk me­lengető fénye mindenki számára elérhető. A legádázabb sötétségben is mindig ott pislákol a lelkünkben. Minden egy aprócska fénnyel kezdődik, a mi szívünk melegének a fényével. Barátságos meleget áraszt, akinek szüksége van rá és szeme is van hozzá, hogy meglássa, lekucorodhat mellé. Aztán ő is meggyújtja a sajátját. Utána egyre nagyobb lesz a fény, egyre többen látják. Ha köré gyűlünk, kigyúlnak az újabb fények. Egy idő után olyan fényesség lesz, hogy a sötét visszavonulót fúj.

Az igazi fény sosem kiabál, sosem éget, sosem hivalkodik. Az igazi fényt nem is mindig látjuk, de érezzük, hogy jelen van. Az igazi fényt a lélek, a szeretetünk táplálja, attól nő egyre nagyobbra, és minél több lélekben él, annál nagyobb csodákra képes. Mindenkiben ott él a sajátja. Hogy felragyog-e bennünk, csak rajtunk múlik!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában