Online érhető el a kötet a város honlapján

2024.01.23. 10:35

Elkészült a Mórahalmi ki kicsoda 2022

Arany T. János

Forrás: Móra-Net Televízió / Facebook

Korábban beszámoltunk arról, hogy Fodor István, a mórahalmi Ezer Év Parkjának szakmai vezetője, kurátora, múzeumpedagógusa és Mórahalom helytörténésze elkészült következő nagy lélegzetvételű könyvével, a Mórahalmi ki kicsoda 2022 nevet viselő alkotással. A szakember 181 életutat írt meg, ebből 12 személy már posztumusz bemutatással nyerte el a méltó ismertetését. Mint mondta, ez azokra a mórahalmi, mórahalmi kötődésű személyekre helyez reflektorfényét, akik a település életében, működésében és fejlődésében meghatározó munkásságot tudnak magukénak.

Elsődleges célként az lebegett előttem, hogy ennek az életrajzi gyűjteménynek olvasmányosnak kell lennie. Ugyanakkor mindezt úgy kellett megoldanom, hogy korunk kihívásai között nagyon fontos szereppel rendelkezik a személyes adataink megóvása és biztonságban tudása. Pontosan ebből fakad, hogy a 2009-es Mórahalmi ki kicsoda műtől eltérően, ebben az alkotásban olyan privát információk, mint a lakcím és a telefonszám, nem szerepelnek. A kötet tartalmi megközelítésében, felépítésben a 2009-es mórahalmi helytörténeti mű folytatásának tekinthető

 – mondta a szerző. 

Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.

Ezzel a Babits Mihály idézettel köszönti az olvasót a szerkesztő. Az online Mórahalmi ki kicsoda 2022 a város honlapján elérhető.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában