Brigádok

Hétfőn este rendezték meg Szentesen a Brigádnapló című film premierjét. Mi, délvilágos területen dolgozó újságírók, szerettük volna együtt megnézni a filmet, de érthető módon gyorsan elfogytak a jegyek, nekünk már nem jutott. Nagyon sokan kíváncsiak rá, hiszen a film alapját egy helyi brigádnapló képezi, az előzetesek alapján nagyon jó filmnek ígérkezik, kiváló szereplőgárdával.

Hajdan az én szüleim is brigádtagok voltak, mint minden más, szocializmusban felnőtt gyereké. Máig megvannak azok az oklevelek, amelyeket anyu és apu kaptak a „szocialista brigád cím megszerzésében kifejtett eredményes munkáért”. Az oklevelek hangulata sokat mondó, mai szemmel röhejes. Van rajtuk egy női alak, nemzetiszínű szalaggal átkötött búzacsokrot tartva a magasba, meg egy férfi, kitekeredett bal kezében egy kalapáccsal, jobb kezében egy szikrázó, nyeles, ötágú csillaggal. Ha kékes színű lenne, akár Tündérkeresztanya varázspálcájának is nevezhetnénk.

A szocializmus kora a hátunk közepére sem kéne még egyszer, de a brigádmozgalom nem lehetett annyira rossz. Bár voltak politikai elvárások, de a legtöbb brigád, legalábbis a környezetemben, ezt úgy kezelte, ahogy kell. Vagyis nagy ívben tettek rá és kihozták belőle a jót. Megünnepelték a névnapokat, születésnapokat, a nyugdíjba vonulókat. Látogatták a betegeket, segítettek egymásnak a kalákás házépítésben. Brigádvacsorákat, színházlátogatásokat, buszos kirándulásokat szerveztek, önkéntes munkákat vállaltak. Akkoriban nagyon sok óvodát, iskolát a brigádok meszeltek ki. Úgy általában is odafigyeltek egymásra.

Hát „elvtársak, elvtársnők”, mára nem csak a brigádok vesztek ki, mint a dinoszauruszok, az odafigyelés is lassan kihal a társadalomból.