Helyi közélet

2024.02.11. 17:30

Echéry-Pataki András igazgatása alatt vált világhírűvé a Szegedi Kortárs Balett

Év embere online szavazásunk február 14-én zárul, addig szavazhatnak olvasóink a tíz jelölt valamelyikére. Egyikük Echéry-Pataki András, aki több mint három évtizede igazgatja sikerrel, töretlen lelkesedéssel és elkötelezettséggel a Szegedi Kortárs Balett társulatát.

Koós Kata

Balett-igazgatóként kezdettől fogva a nyitottság és a progresszivitás jegyében vezeti a társulatot. Archív fotó: Karnok Csaba

A néptánc felől érkezett a modern balett világába Echéry-Pataki András, 1988-ban szerződött Szegedre, ahol éppen harminc évvel ezelőtt vette át a stafétát Juronics Tamás művészeti vezetővel Imre Zoltán társulatalapítótól. Azóta a világhírig emelték a Szegedi Kortárs Balett társulatát. Az elmúlt három évtized alatt több mint harminc ország közönsége körében arattak már zajos sikert, egyúttal öregbítették Szeged jó hírét.

Sok kapcsolat a külföldi koreográfusokon keresztül épült ki, akiket kezdettől fogva folyamatosan hívunk. Két éve egy belga ügynökséggel dolgozunk együtt, és már 2025-ig vannak terveink, de mindig az a legnagyobb öröm, amikor egy-egy olyan helyre hívnak vissza, ahol korábban sikert arattunk. Ilyen Mexikó, Belgium, Németország és még sok más helyszín 

– nyilatkozta lapunknak egy korábbi interjúban, amelyben kitért arra is, hogy a társulat legnépszerűbb táncjátékát, a Carmina Buranát Mexikóban például 2006-ban annyira szerették, hogy azóta már kétszer tértek vissza egy-egy hónapos turnéra, és nemrég ismét felkérést kaptak onnan. Az már biztos, hogy idén novemberben két hétig Párizsban szerepel a társulat, majd Finnországba, onnan pedig egy újabb belga turnéra utaznak.

Évente körülbelül kilencven-száz előadást játszik a Szegedi Kortárs Balett, amely az országhatárokon belül gyakran visszatérő vendége az olyan magas presztízsű, fővárosi táncprofilú előadóhelyeknek, mint a Nemzeti Táncszínház és a Müpa. A szegedi közönséget minden évadban két bemutatóval, harminc előadással örvendeztetik meg.

Balett-igazgatóként kezdettől fogva a nyitottság és a progresszivitás jegyében vezeti a társulatot. Elkötelezett az ifjú tehetségek támogatása mellett, amelynek ékes példája legutóbbi bemutatójuk. A Lánglelkű táncjátékban öt fiatal zeneszerző és ugyanennyi ifjú koreográfus számára biztosítottak bemutatkozási lehetőséget.

Echéry-Pataki András táncművészi és balett-igazgatói kiválóságát Harangozó-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével is jutalmazták már. Tavaly decemberben ünnepelte hatvanadik születésnapját. Két évtized után tavaly a Lear táncdrámában Gloster grófként tért vissza a színpadra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában