2024.02.23. 09:00
Már több mint hétszáz jegy elkelt a jótékonysági futásra
A sportversenyt április 14-én rendezik meg. Archív fotó: Gémes Sándor
Fotó: Gemes Sandor [email protected]
Korábban beszámoltunk róla, hogy jótékonysági futóversenyt rendez Szegeden a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal a Szegedi Tudományegyetemmel és a Gál Ferenc Egyetemmel együttműködésben, amelynek minden bevételét az ÁGOTA Közösségeknek adják.
A kormányhivataltól megtudtuk, hogy már 725 támogatói jegy elkelt, és ezekből csak ezret adnak ki, úgyhogy, aki ilyet szeretne, annak tanácsos sietnie.
Az „Ágota-futás – Fuss értünk Szegeden” névre keresztelt sportversenyt április 14-én rendezik meg, amelyre március 29-ig lehet jelentkezni mind gyermek, mind felnőtt futószámokban. Ha valaki nem szeretne mozogni, de egyetért a rendezvény nemes céljával, támogató jegyet is vásárolhat.
Salgó László főispán elmondta, hogy a kormányhivatal részéről mindig is fontosnak tartotta a társadalmi szerepvállalást.
Ezért is vállalta a kormányhivatal tavaly év végén, hogy 175 Ágota-közösségben nevelkedő, családjuktól elszakított gyermeknek adunk ajándékot karácsonykor. És ezért kezdeményeztük idén az egyetemekkel közösen, hogy rendezünk Szegeden egy jótékonysági futást
– tette hozzá a főispán.
A rendezvényre fantasztikus környezetben kerül majd sor, a gyermek futamok a Dóm téren lesznek, a hosszabb távok pedig a rakparton, a Stefánián, valamint az újszegedi Erzsébet-ligetben.
Szegedi hírek
- Erika és Zsuzsa a Partiscum Club Aranyembörei
- Szentmise a tűzoltókért
- Megkezdődött a magyar nyelv és irodalom érettségi - Mutatjuk milyen feladatokat kaptak a diákok
- Könyvekről szóló szöveggel kezdődött a magyar érettségi – Galéria
- ÚtON: élénk a forgalom a városban hétfő reggel