2024.04.27. 19:06
Egynyári virágokat osztott Ruzsa Roland – Galéria
Nagy érdeklődés övezte Kiskundorozsmán Ruzsa Roland egynyári virágosztását. A Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője szombaton várta a lakosokat a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Háznál, ahol mintegy 2500 tő virág talált gazdára.

Kiskundorozsmát szépítik meg az egynyári virágok. Fotó: DM
Együtt szépítjük Kiskundorozsmát! – posztolta közösségi oldalán Ruzsa Roland Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő, aki lapunknak is beszélt a szombati akcióról.
A mai évben is virágosztás keretein belül szeretnénk szebbé tenni közösen együtt Kiskundorozsmát. Az egynyári virágok osztását mindig nagy örömmel várja a helyi közösség. Ma nagyjából 500 család kapott a virágokból. A következő napokban a köztereken és az intézményeink előtti virágtartók, balkonok is új virágokkal szépülnek meg. Nagyon fontos a közösségépítés, az intézmények fejlesztése, de a környezetünk szebbé tétele is. Ennek megfelelően a jövőben erre sokkal komolyabb hangsúlyt fogunk fektetni. A virágosztást képviselői keretből finanszíroztuk, míg a közterületi virágtartókba balkonokba önerőből. Mintegy 2500 virágot osztottunk szét, míg további 1000 virágot személyesen juttattam el azoknak, akik ma nem tudtak eljönni
– mondta el lapunknak a képviselő.
Ruzsa Rolandnak idén nem ez volt az első virágosztó akciója. Ahogy megírtuk, a Föld napjához kapcsolódóan egynyári virágokkal lepte meg a kiskundorozsmai iskolákat, óvodákat és bölcsődét. Ezen felül Szentmihályra is ellátogatott Nógrádi Tibor képviselőjelölttel, ott szintén a bölcsődének és az óvodának vittek a virágokat.
A képviselő egyébként március végén jelentette be, hogy elindul a júniusi önkormányzati választáson Kiskundorozsmán. Akkor lapunknak arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban számos civil szervezet, magánember és egyesület kereste meg azzal, hogy azt a munkát, amit az elmúlt két évben végzett, folytatni kell.
Egynyári virágokat osztott Ruzsa Roland – Galéria
Én ezen nem is gondolkoztam, hiszen aki ismer engem, az tudja, hogy Kiskundorozsma a szívügyem, nagyon fontos nekem a helyiek élete, ezért mindenképpen szeretném folytatni a munkát és megőrizni Kiskundorozsma értékeit
– jelentette ki Ruzsa Roland.
Szegedi hírek
- Előbb megkérdezte volna az érintetteket a helyi Fidesz, de a többséget ez nem érdekelte
- Elfogadták a kocsmarendeletet: öt helynek kell változtatnia – de mi lesz a többi szegedi kocsmával? – galériával, videóval
- Rengeteg megbetegedést regisztrálnak a vármegyében, ez a különbség az influenza és a norovírus között
- Vajda Júlia lesz Szeged díszpolgára 2025-ben
- Gesztenyeliget: eltűnt milliók, átvert idősek Szegeden