Szegedi hírek

2024.04.01. 11:30

Megint ingatlanokat kótyavetyél el a város

Öt szegedi helyiség eladása került a napokban a városháza Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottsága elé. Egy 24 négyzetméteres Vadász utcai ingatlanról az előterjesztő, vagyis az IKV azt mondja, hogy a forgalmi értéke hárommillió forint sincs. Nem kétséges, hogy megint csökken város vagyona.

Suki Zoltán

A Párizsi krt. 32. szám alatti lakóház 1960-as években épült. Fotó: Gémes Sándor

Érdekes módon egy tavalyi keltezésű előterjesztés került a a városháza Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottsága elé. A benyújtó az IKV, ami viszont már fel sem tűnik, hogy megint eltapsolnák a város vagyonának egy részét.

Csarnó Zsuzsánna, a a városi cég elnök-vezérigazgatója azzal rukkolt elő, hogy adjanak el öt városi tulajdonú helyiséget. Ezeket egyébként megpályáztatják. Az árak eléggé szóródnak, a háromtól a hatvan millió forintig.

Nézzük a legolcsóbbat!

A Vadász utca 4/A-ban van egy 24 négyzetméteres pince, amiért 2 millió 900 ezer forintot kérnek, vagyis ennyi lesz a kikiáltási ára.

Erről azt írják, hogy az épület az 1920-as években épült pincével, földszinttel és 2 emelettel. Az épület hagyományos építésű. A műhely az épület pincéjében helyezkedik el. Megközelíteni a lépcsőházból nyíló pincefolyosón át lehet. A falak vakoltak, felületük sérült, fel van vizesedve. A helyiség padlója simított beton, amely erősen repedezett. Állapota rossz. Nyílászárója nincs, a szellőzést egy udvarra nyíló szellőző biztosítja. Fűtése nincs. A műszaki állapota rossz, általános felújítást igényel. Úgy lehetnek vele, hogy dolgozzon a fene, inkább adjuk el!

Fotó: Gémes Sándor

És akkor itt a legdrágább. A Párizsi krt. 32. szám alatti lakóház 1960-as években épült pincével, földszinttel és 3 emelettel, a Párizsi körút és a Kossuth L. sugárút sarkán. A földszint 14. szám alatti helyiséget megközelíteni 3 bejáraton keresztül lehet. A helyiség falai vizesednek, a nyílászárók többsége elavult. A helyiségben fűtés és világítás van. Az ingatlan egyébként felújítandó.

Ezért 60 millió 800 ezret kérnek, és hozzáteszik, hogy az IKV 2016. óta folyamatosan hirdette bérbeadásra, de a kutyának sem kellett. Nem olcsóbban kell adni, hanem eladni, ezek szerint.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában