2021.03.28. 18:18
Az életnek szépséget ad a nyelv
Az érzékeny és inkább szentimentális alkatú fiatalok megküzdöttek a racionalitás kihívásaival a Szép magyar beszéd verseny megyei döntőjében. Kovács Anna Zsófi és Széni András világlátásukról és kedvenc olvasmányaikról is meséltek.
Péchy Blanka színművésznő 1960-ban létrehozott alapítványa indította el a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyt, amely az eltelt öt évtizedben országos mozgalommá alakult. Az idei online megyei döntőben a vásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium két tanulója is kimagaslóan szerepelt. Simon Ferenc magyartanár készítette fel mindkettőjüket.
A sodró érzelmek
A feladatként vitt és kapott szövegek racionális értelmezését mindketten a legnehezebb feladatként említették.
– A művészet a lélek fellegvára, ezért különösen nehéz csupán az értelemre hagyatkozni egy irodalmi feladatban –
fogalmazta meg dilemmáját Kovács Anna Zsófi tizenegyedik osztályos tanuló, aki a szövegmondás technikáját egy színpadi darab karakterének felépítéséhez hasonlította. Nem véletlen: saját bevallása szerint is igazán szentimentális, drámai típus.
– Úgy mondom el a szöveget, amilyennek érzem, és ezáltal talán nem az írót, az ő gondolatait közvetítem. Ez egy nehéz, de szép és értékes feladat. Iskolatársa, a végzős Szani András hasonlóan fogalmazott megküzdéséről a racionális előadásmóddal: – Mindig szívből gondolkodom és cselekszem, így ez igazi megpróbáltatás volt. Fiatalon még bennünk van a lázadás, a jobbá válás akarása, a saját véleményünk kialakítása, és eközben minden érzékenyen érinti a korosztyunkat – mondta.
A könyv a legnagyobb ajándék
– A legnagyobb erény, ha megértjük a világot
– fogalmazta meg Anna Zsófi, majd megkapó őszinteséggel mesélt korábbi nehézségeiről. Évekkel ezelőtt az agyában talált jóindulatú daganattal műtötték a fiatal lányt. Hálával mesélte, ahogy tanárai fogadták visszatérését az iskolában. A versenyre Kosztolányi Dezső gyermekének címzett szövegével készült.
– Arról szól, hogy az író miként adja tovább fiának azt a tanítást, miszerint a könyv a legnagyobb ajándék.
Örömmel tanultam ezt a szöveget, mert úgy hiszem, az ember lelkét tovább kell vinni. A verseknél belebújok valaki bőrébe a saját tapasztalataimra hagyatkozva, de a zenében csak saját magamra támaszkodhatok. Amikor kísérettel énekelek, eggyé válok a hangszerrel – mondta a magyar–angol fakultációs gimnazista.
Aktuális kedvenc olvasmányaként Edith Eva Eger Az ajándék című kötetét említi. A holokauszttúlélő, későbbi pszichológus életszerető sorait olvasni jólesett a lelkének. Emellett Az ember tragédiája is igazán megérintette, különösen Madách Imre különleges Lucifer-megfogalmazása. Ahogy megmutatja: nincs fény, ha nincs árnyék – mondta.
Az őstehetségek felemelnek
A végzős, egyértelműen a színészi pályára készülő Széni András Németh László A nép Eötvös-kollégiuma című szövegével készült.
– Ez a szöveg pont olyan témát érintett, ami fontos nekem: arról szól, hogy azokkal a tehetségekkel is foglalkozni kellene, akik nagyratörő célok helyett szülővárosukba viszik vissza a kultúrát. Az őstehetségek felemelhetik az országot. Érzékenyen érintett, mert találkozhattam már olyanokkal, akikre képességeik miatt csak felnézni lehetett. A fiatal gimnazista a szentesi drámatagozatra készült, de végül Hódmezővásárhelyen, magyar–történelem szakon kezdte a középiskolát.
– Olyan látásmóddal ismerkedhetek itt, hogy úgy érzem, későbbi döntéseimmel is megtarthatom majd a belső egyensúlyom.
Kétkezi munkás családból származom, és egy olyan pályára készülök, ahol még senki nem járt közülünk. Simon Ferenc tanár úr egy olyan úton indított el, ami tökéletes alapot ad ehhez. Arra a kérdésre, vajon honnan a magabiztossága, András úgy felelt: még nem tapasztalta ki személyisége erősségeit, de az már biztos, hogy a humoros oldala átsegíti a nehézségeken. Találkozott már a boldogsággal és a szomorúsággal is, próbál a kettő közé bekanyarodni, miközben tudatosan az utóbbit választja. Fontos olvasmányként Latinovits Zoltán Ködszurkáló, illetve Weöres Sándor Füves könyv című köteteit említette.