18 bemutatóval várják a közönséget

2021.08.09. 12:10

A színház főigazgatója köszöntötte az első bérletvásárlót – Fotók

A következő évadban széles kínálattal várják a közönséget.

Fotó: Frank Yvette

– De jó végre ezt látni! – ezekkel a szavakkal érkezett a jegyiroda bejáratához Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója hétfőn délelőtt, ahol a vásárlók már órák óta kígyózó sorban várták, hogy elkezdődjön a bérletárusítás.

A színház borával ajándékozta meg Barnák László főigazgató az első bérletvásárlókat. Fotó: Frank Yvette

– Örömteli látni, hogy az utca végéig áll a sor, hogy milyen elkötelezettek és hűségesek a nézőink. A megváltozott bérletkonstrukciók miatt a régi helyeket felszabadítottuk, és egyenlően, mindenki számára hozzáférhetővé tettük. Az első két hétben elsősorban a régi bérleteseinket várjuk, majd mindenki számára megnyílik a lehetőség a bérletvásárlásra egészen október közepéig – fejtette ki a főigazgató, majd hozzátette, az új konstrukciók összeállításánál a járványhelyzet kiszámíthatatlansága is meghatározó szempont volt.

– A bérletek összes előadásszáma kevesebb, mint a korábbi időszakban. Azért, hogy az azokban szereplő előadásokat biztosan le tudjuk játszani az évadban még akkor is, ha esetlegesen valamilyen korlátozás lépne életbe – nyilatkozta.

A következő évadban a teátrum felettébb széles kínálattal, összesen 18 bemutatóval várja közönségét.

Az első bérletvásárlók Szarka Brigitta és Czékus Zalán voltak, akik már reggel nyolc órakor a bejáratnál várták a tízórás kapunyitást. Őket Barnák László személyesen köszöntötte és a színház borával kedveskedett nekik. A fiatalok lapunknak elmondták, 2019-ben vásároltak először bérletet. Tavaly is szerettek volna, de a pandémia miatt nem volt lehetőségük, mivel a 2020/2021-es évadra a Szegedi Nemzeti Színház nem hirdetett bérletet.

– Két éve Universitas bérletet vettünk, idén a Támogatói II. bérletkonstrukciót választottuk. Az én kedvencem az opera – mondta Szarka Brigitta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában