QR-kódos kalandozás Vásárhely épített örökségében

2021.08.28. 18:02

Digitális táblák a védett épületeken

Vásárhely épített örökségében kalauzol az a helyi önkormányzati kezdeményezés, amellyel digitális emléktáblákat helyeznek el a város védett épületein.

T. Sz.

Az Emlékpont a védett épületek egyike Hódmezővásárhelyen. Archív Fotó: Török János

Fotó: Archív Fotó: Török János

Elsőként helyi rendelettel ko­­rábban már védetté nyilvánított házakon helyezik el a QR-kódot tartalmazó plexit. A kód okostelefonnal leolvasva a város honlapjára navigál, majd kínál némi történeti áttekintést.

Élvezetes séták

Az önkormányzat szándéka, hogy a QR-kódos tartalmakkal élvezetes városi sétákat tegyenek az érdeklődők, idővel egyre több épületre, nevezetességre és egyre több tartalom kerülhet fel. Magánházaknál természetesen csak a tulajdonosokkal egyetértésben.

A közelmúltban már elkészült a prototípus a vásárhelyi digitális és okos emléktáblákból. A hozzá kapcsolódó leírások egyúttal felkerülnek a városi weboldalra, képekkel és akár videókkal együtt.

Az Emlékpont a védett épületek egyike Hódmezővásárhelyen.
Archív Fotó: Török János

Személyes emlékek

Az önkormányzat tervei szerint később szöveges bejegyzéseket, hozzászólásokat szintén fogadnak, azaz egy-egy emlékezetes vásárhelyi épületről várják majd a személyes emlékeket, helytörténeti ismereteket és fényképeket. Így tehető élővé a hagyomány Vásárhelyen. A vedettepuletek-hodme­zovasarhely.hu weboldalon, ahová a plexin szereplő kód is navigál, városrészenként csoportosítva találhatóak egyelőre a történeti beszámolók.

Az Emlékpont a védetté nyilvánított épületek egyike, a zártsorú, utcafrontos beépítésben álló egyemeletes ház. Az udvarra vezető kapu az utcai homlokzat középtengelyében nyílik. Az egyemeletes bérházat Hajdú Bálint építette 1924-ben kései historizáló, neobarokk stílusban. A 140 öl nagyságú telket 1923. október 22-én vásárolta meg fele-fele részben feleségével, Majsay Juliannával.

Lakóházból iskola

Az emeletes épületben 12 szoba volt, a földszinten pedig üzletek működtek. A Sztálin u. 34. szám alatti lakóházat 1952-ben államosították, onnantól az Ál­­lami Gazdaságok Országos Trösztje bérelte 1963-ig, majd egy évig a Hódmezővásárhelyi Városi Tanács művelődési osztályának kezelésébe került. 1964-től az ingatlant a Csongrád Megyei Tanács VB. kereskedelmi osztálya kezelte, egészen 1974-ig. Kiürítéséig iskolaként, oktatási célokra használták.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában