2024.05.29. 12:53
Felesége életéért küzdött egy férfi Szegeden
Tegnap hajnalban észlelte egy szegedi férfi, hogy kedvese furcsán veszi a levegőt. Az aggódó férj rögtön mentőt hívott, majd mentésirányító bajtársunk utasításai szerint megvizsgálta a nőt, aki már nem lélegzett. A telefonos instrukciók alapján a férfi azonnal megkezdte felesége újraélesztését, amit helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytattak. A nő életéért még hosszasan küzdöttek a mentők a helyszínen, mire az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek. Bár a beteg állapotát sikerült stabilizálniuk, az életmentők azonban újabb kihívással találták szemben magukat. A frissen újraélesztett nőt ugyanis a lehető legkíméletesebb módon kellett a mentőautóhoz juttatniuk a társasház magas szintjéről, így a Katasztrófavédelem segítségét kérték, akik az ablakon kiemelve, emelőkosárral segédkeztek a mentőknek. A beteget végül stabil állapotban szállíthatták kórházba.
Szegedi hírek
- A zenei vezető a Rebecca produkció láthatatlan motorja
- Egy Csongrád-Csanád vármegyei fagylaltozóban megtiltották a fagylaltkészítést
- Borovicsék: Apa és lánya először együtt a színpadon a Rebeccában
- A jövő újságírói táboroznak az Agórában
- Szegedből merítenek inspirációt a művésztelep alkotói