művészettel tartalmasabbá tehetjük hétköznapjainkat

2021.08.01. 12:30

Hegedűs Tünde nagyban gondolkodik – Fotók

Több száz külhoni magyar festőművészt hívott közös alkotásra, miközben művészeti fesztiválokat szervezett 7-8 ezer ember részvételével, a Feketesas utcában pedig nemzetközi szintű galériát nyitott. Mindezt Hegedűs Tünde érte el Szegedről, akinek tehetsége az akril, vászonképekben, a bronz kisplasztikákban és a városi díszpolgári emlékéremben is ott van, ráadásul tervei alapján szökőkút is készült már hazánkban. Hamarosan hotelek faláról köszön vissza Tünde munkája.

Kiss Anna

Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

Szarvason, Szegeden, Budapesten, Marosvásárhelyen, Belgiumban, Dániában, Koppenhágában, Olaszországban, Japánban és San Diegóban is láthatóak voltak már a szegedi festő- és szobrászművész, Hegedűs Tünde alkotásai.

Ő volt az a szakember, aki a Panoráma Világklubba is bevitte a művészetet, és ezáltal összefogta a világ minden pontján alkotó magyarokat. 250-300 művészt sikerült csokorba fognia, akikkel rendszeres kapcsolatban volt és van ma is. Többször készítettek közös műveket is.

Öt méterben mutatja meg, hogy hogyan fest Szeged a Novotel Hotel legtetejéről.
Fotók: Karnok Csaba

Összefogta a külhonban alkotó magyarokat

Egyik ilyen volt az I. világháború centenáriumára készült alkotás. Tünde ugyanis arra kérte a művészeket, hogy készítsenek portrékat, így volt, aki boldog gyermeket, volt, aki szép nőt, volt, aki hajléktalant, és volt, aki időst festett meg. Eközben a szegedi művész egy több méteres ponyvára monokrómban egy jelenetet festett meg, melyben a katonák a temetőt lövik, ezzel a háború értelmetlenségét szimbolizálta.

Mivel Tünde tagja egy párizsi művészegyesületnek is, melynek galériája hatalmas kirakattal rendelkezik az utcafrontra, ezért ott állította ki a műveiket. De nem akárhogy. A portrék harmonikaként álltak össze, majd azokat egyenként rányitotta a háborús jelenetre, mindezzel a háború elutasítását jelképezve.

Nemcsak a kiállítás módja volt egyedi, hanem az is, ahogyan a portrék összegyűltek, ugyanis Tünde barátja kerékpározik, ezért ő vállalta azt, hogy kétkerekűjével bejárja Európában a világháborús pontokat és ott összegyűjti a képeket, amiket végül Párizsban, az Eiffel-torony lábánál adott át a szegedi alkotónak.

Nem véletlen az, hogy évekkel ezelőtt Hegedűs Tünde kiérdemelte a Világ Magyarságáért művészeti elismerést és a World Peace Maker Projekt magyarországi egyedüli művész béke nagykövete címet.

Lapunknak adott interjújában elmondta, a világháborús jelenethez hasonló méretben készült egy másik ponyvás kép is. Ezen a 7 méter hosszú anyagon egy fás utcarészlet látható, benne számos magyar motívummal, mint például a székely kapuval, a templommal, a léces kiskapuval és a gémeskúttal. Azonban a fák lombjában és a földön is lyukakat hagyott, amelyekbe a külhoni magyar művészek festettek virágokat az évente megrendezett 7-8 ezres részvételű fesztiváljaikon. Minden virág alatt ott az alkotó neve, és az is, hogy melyik országban él, így például Brazília, Argentína, Kanada, Német­ország és Ausztria is feltűnik. Ma már 200 virág színesíti Tünde művét.

Fotó: Karnok Csaba

Méterekben mutatja meg belső világát

Ahogyan az a beszélgetésünk alatt bemutatott képekből is kiderült, Tünde nagyban adja át a saját belső érzéseit, de nem is lehetne másfél méternél kisebb vászonra, táblára ráhelyezni azt a lelkületet és szeretet, ami belőle árad. Bár mindig a megrendelők kérésének tesz eleget, mégis mind­egyik alkotása tükrözi a lelkét.

Azt mondta, nincs magyarázat arra, hogy miért több méteresben fest meg, egyszerűen úgy érzi, hogy Szeged látképe is 5 méteresben néz ki jól, ezért is készítette el ekkorában a Novotel tetejéről.

Láttunk nála egy hatalmas mamutfenyőt ábrázoló képet is, természetesen igen méretes festmény lett ez is, mely annyira megtetszett egy hazai szállodának, hogy arra kérték, működjön közre a stílusváltásukban, és fessen olaszországi növényeket a recepció 7 méteres falára. Egyébként nem ez az első, hogy szállodának fest, Ausztriában például egy síhotel homlokzati falán köszön vissza a vendégekre Tünde freskója.

Lapunknak beszélt arról is, hogy a járványhelyzet a művészvilágban is megálljt parancsol, így ha nehezen is, de az éves amerikai kiállításáról, a művésztalálkozókról, a bemutató eseményekről és a 7-8 ezres fesztiváljukról is le kellett mondani, sőt, a Feketesas utcai szalonja is hónapokon át zárva volt.

Nemrégiben azonban újrafestette az egész műhelyt, miközben falfestési technikáját is továbbfejlesztette. Az egyik szoba falára fehérben, aranyban és kékben a Kárász utca sarkát festette meg, sőt kidolgozott egy 3D-s technikát is.

Utóbbi a minimalista stílusú lakásban igazán jól tud mutatni, hiszen ezeket a falakkal egyszínűre, leg­inkább fehérre festi, és minden napszakban az árnyékok által más képet mutatnak.

Mint mondta, komoly veszteséget okozott neki a járvány, de ezekkel az új technikákkal, témákkal sikerül pótolnia a hiányt. Hangsúlyozta, az elmúlt években vitte a lendület, folyamatosan szervezett és segített, nem gondolkozott azon, hogy mit alkosson, így a végén már elhanyagolta magát, azonban a Covid alatt visszatért önmagához, saját művészetéhez. A falfestést mellett ruhafestéssel is elkezdett foglalkozni, így szebbnél szebb farmerkabátot készített már, nem véletlen, hogy van olyan vásárlója, aki bár nem veszi fel, de a 40 fokban is magával viszi a kabátot, mert annyira a szívéhez nőtt. Sőt, már az unokái az általa festett kabátban járnak óvodába.

Persze a vászonra is fest mindeközben, szintén egy hotel megrendelését teljesíti több méterben. Régi fényképek kerültek elő a hotelről, amit most átalakítanak, viszont a legelső formáját szeretnék megőrizni Tünde keze munkája által szépiában a falakon.

Újdonság az is, hogy életem utazása című képet is lehet tőle rendelni, ennek lényege az, hogy egy személy eddigi életének legfontosabb helyszíneit festi rá egy vászonra.

A mérnök és bankár szegedi művész

Hegedűs Tünde életében egyébként már születése óta jelen van a művészet, aminek a szeretetét nagyapjától örökölhette, aki szintén festett. Gyerekkora óta jellemző rá, hogy mindent átalakít a környezetében, így például már fiatalon varrt, festett, gyurmából figurákat készített. Belső késztetést érez arra, hogy a művészetet megjelenítse a világ minden szegmensében. Kiemelte, minden arról szól, hogy a hétköznapokat sokkal tartalmasabbá, értelmesebbé tegye a művészettel, de nemcsak saját számára, hanem azoknak is, akik ebben a környezetben élnek, így például az általa festett kabátok viselőinek is.

Egyébként a művész élelmiszeripari okleveles mérnök- és bankárdiplomával is rendelkezik, az élete során inkább a második szakmájában helyezkedett el. 10 évig a banki szektorban dolgozott, majd annyi megrendelése volt és annyi felkérése tárlatokra, hogy végül saját pénzügyi céget hozott létre, ami mellett a művészettel is tud foglalkozni. Tünde tehetsége az akril, vászonképekben, a bronz kisplasztikákban és a városi díszpolgári emlékéremben is ott van, ráadásul tervei alapján szökőkút is készült már hazánkban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában