2022.09.10. 20:07
Hatalmas tömeg volt kíváncsi a gépcsodákra és a látványos bemutatókra - Galéria
Égi táncok és imitált háború várta a szegedi nemzetközi repülőnapok szombati látogatóit. Egy Gripen is tiszteletét tette, amely Kecskemétről érkezett Szegedre.
Erős kezdéssel nyitotta meg kapuit pénteken az International Air Show a Szegedi Repülőtéren. Az éjszakai bemutatókat különböző pirotechnikai eszközökkel tették még látványosabbá. Továbbá száz drón is a magasba emelkedett, amelyeket más-más alakzatokba állították össze, többek között gigantikus hőlégballont, szívet és stílusosan repülőgépet is formáztak az égbolton.
Bizalom
Szombaton hatalmas tömeg érkezett a rendezvényre, ahol egész nap járták égi táncukat a gépcsodák. Felettébb látványos volt, amikor kötelékben repültek a pilóták.
– A repülőgépek egymástól 1-2 méterre repülnek, de a szorosabb alakzatban a távolság olykor csupán 50 centiméter. Mindezt akár 250-300 kilométer/órás tempó mellett – magyarázta Báló Tamás, a Szegedi Repülőtér igazgatója, aki egyben a Szeged International Airshow programigazgatója is volt.
– Ekkora sebességnél ez nagyon kockázatos és rengeteg gyakorlást igényel. Ilyenkor a pilóták sokszor nem is előre figyelnek, hanem a mellettük lévő géphez igazodnak, így nagyon kell bízni egymásban – tette hozzá a szervező.
Égi háború
A világ legjobb pilótái érkeztek Szegedre, de természetesen a hazai nagy nevek is bemutatókat tartottak. A látogatókat valóságos gépcsodák várták. Láthattak többek között második világháborús időket idéző vadászgépeket, mint például egy Jak-3-ast illetve egy CAC Boomerangot. Utóbbit 1942-1945 között gyártották az ausztrál légierőnek, előbbi az 1940-es években a szovjet légierő vadásza volt. Kuriózum volt a T-28 Trojan, egy önmagában 1425 lóerős monstrum, ami 1951-es gyártású repülő. Erről a reptér főnöke elmondta, a szegedi darab megjárta a koreai háborút.
Hatalmas tömeg volt kíváncsi a gépcsodákra és a látványos bemutatókra - Galéria: Török János
A szombat délután egyik leglátványosabb programpontja egy imitált égi háború volt, amely a második világháború összecsapásait idézte. Előfordult, hogy egyszerre hét repülőgép kergette egymást az égen német és szovjet jelzésekkel. Látványos robbantásokkal igyekeztek még valósághűbbé tenni a nem mindennapi élményt.
Hangsebességen túl
Tiszteletét tette egy Gripen is, amely Kecskemétről érkezett a szegedi légtérbe. A két város közti távolságot körülbelül mindössze tíz percbe telt megtennie. Ment volna gyorsabban is, de a hangrobbanások miatt csupán a „finomabb, utazó sebességre” kapcsolt a pilóta – ezt már Hári László honvéd alezredestől, a Szegedi Hadkiegészítő és Toborzó Központ parancsnokától tudtuk meg. Az egyik repülőgép hangárban ugyanis toborzást tartott a Magyar Honvédség, amely óriási érdeklődésnek örvendett a látogatók körében, folyamatosan telt ház volt standjaiknál. A vásárhelyi honvéd kadétképzés és a lövészek, a szentesi műszaki katonák, a szegedi önkéntes tartalékosok és természetesen a honvéd pilóták is bemutatkoztak.
– A Magyar Honvédség Gripen vadászgépével Szentendrei Dávid százados tartott bemutatót. Szegeden is bemutatott szóló műrepülésével Angliában idén ő lett a világ legjobb bemutató pilótája. Legújabb helikopterünk, a H145M is felszállt, amelyből ejtőernyős ugrás is történt, valamint egy ZLIN kiképző repülőgépünk is a magasba emelkedett – részletezte Hári László alezredes, aki a Gripen maximális gyorsasága kapcsán elmondta, a hangsebesség kétszeresével képes suhanni.
– Nagyságrendileg másodpercenként 680 métert tesz meg – közölte a honvéd alezredes.