Helyi kultúra

2023.11.02. 17:53

Szelfipályázatot hirdetett az ÁGOTA

Delmagyar.hu

Fotó: Karnok Csaba

Az ÁGOTA Közösség szeptemberben Példaképem címmel szelfipályázatot hirdetett 10-18 éves, gyermekvédelmi gondoskodásban (állami gondoskodásban) élő fiataljainak. A jelentkezőknek közös fotót kellett beküldeniük egy olyan személlyel, akire valamilyen okból felnéznek, példaképként tekintenek. A fotó mellé egy rövid, szöveges indoklást is vártak a szervezők.  

A vérszerinti családjukból kiszakított gyermekek gyakran sok traumán mennek keresztül. Életükben ezért kiemelten fontos, hogy találjanak olyan személyt vagy személyeket, akik követendő, pozitív példaként lebegnek szemük előtt, akik motiválják őket, akikre hasonlítani szeretnének. A nevezők között volt olyan, aki ezt az embert egy ismert sportolóban vagy zenészben találta meg, de olyan is volt, aki nevelőszülőjét vagy testvérét tartja példaképének.  

Az ÁGOTA Közösség célja a pályázattal az volt, hogy megismerjék, kik a példaképei a mai fiataloknak, emellett pedig a fotózásban tehetséges gyermekek is lehetőséget kaptak a kibontakozásra.  A felhívásra összesen 23 pályamű érkezett be. Az alkotásokat egy szakmai – fotóriporterekből álló –  zsűri értékelte, az eredményeket pedig egy hivatalos eseményen hirdetjük ki, amelyre minden fiatal pályázó meghívást kapott.  

A Példaképem szelfipályázat eredményhirdetésének időpontja: 2023.11.04. szombat 10:30 A Példaképem szelfipályázat eredményhirdetésének helyszíne: Szeged, Csongor tér, nagyterem 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában