A zene az egyik legjobb módszer az ünnepi hangolódáshoz

2023.12.19. 18:11

A Fandante éneke mindig megnyitja a szíveket

Az egymásra hangolódás, a karácsonyi készülődés egyik hatékony módszere a zene és az ének a vásárhelyi Fandante Kamarakórus szerint. Hagyományos református ótemplomi koncertjük lélekemelő hangulata egészen az ünnepig kísérheti közönségüket.

Tábori Szilvia

Akinek szép lelkében az ének. Fotó: Tábori Szilvia

Az ünnepi hangolódásban segíti kitartó közönségét majdnem 20 éve minden esztendőben a 2012-ben Bessenyei Ferenc Művészeti Díjjal is elismert hódmezővásárhelyi Fandante Kamarakórus. Így tettek nemrégiben idén is az újfent csordultig megtelt hódmezővásárhelyi Református Ótemplomban. 

Fotó: Tábori Szilvia 

Arra a kérdésre, hogy énekükkel miként teremtenek a szívekben újra és újra ünnepváró hangulatot advent idején, Meleg Tamás, az a’capella énekegyüttes alapítója és karnagya lapunknak úgy fogalmazott, újra és újra 500 évet sűrítenek hagyományos műsorukba. Ezúttal is középkori muzsikával indítottak, egyházi dallamokkal folytatták, majd a 20. századi zenepedagógusoktól, -szerzőktől adtak elő néhány művet. Meglepetésként idén egy 1954-es amerikai jazz slágerrel zárták a koncertet.

Az együttes sokoldalúságát mindenképpen szeretném megmutatni a repertoár összeállításával, hogy milyen hatalmas időtávban gondolkodhatunk. Az alapításunk óta eltelt több mint két évtizedben eljutottunk odáig, hogy az előadásokra szánt énekeket már tagjaink javasolják

 – mondta Meleg Tamás. Nem győzte hangsúlyozni: az emberi hang az egyik legszebb hangszer, ők azzal szólnak a közönség szívéhez. 

Fotó: Tábori Szilvia

Azt már a kórus egyik tagja, Nagyné Szél Katalin tette hozzá, hogy az ünnepre, a szeretetre és egymásra hangolódó különleges adventi időszakban a zene és az ének támogathat mindannyiunkat. Ez az egyik legjobb módszer. 

A Fandante énekesei esetében valóban igaz az, hogy hangszerünk mindig nálunk, a torkunkban van, elkísér bennünket. Az ének megnyitja a szíveket, így mi nem csak magunknak, másoknak is örömet adhatunk. Koncertjeinken talán mindenki megéli mindazt, amit mi, éneklés közben. Babits Mihályt idézve: „És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek” 

– fogalmazta meg. Hozzátette, a kórus régi tagjaként elmondhatja, hogy az énekes társak ismerik egymás minden örömét és bánatát, kölcsönösen átsegítik egymást a nehezebb pillanatokon is. Ez az összetartozás meghatározza heti próbáikat, fellépéseiket. 

Talán több is vagyunk, mint egy közösség, családtagként tekintünk egymásra

 – összegzett. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában