Várakozás

Az advent időszaka – legalábbis így kellene, hogy legyen – a várakozásé. A hívő embernek mindenképp, de akár mindenki más számára is. A csendé, a békességé, a lelki elmélyülésé, a jóságé. A szeretet ünnepére azonban manapság egészen másként készülünk: lótás-futással, vásárlással, olykor erőn felüli költekezéssel. Mondják, sokak számára igazán emlékezetes lesz a karácsony, hiszen az ajándékokra felvett hiteleket még évekig fogják törleszteni. A nagy áruházláncok ezekben a napokban a kereslet ilyenkor szokásos növekedéséről számolnak be, és dacára annak, hogy milyen nehéz év áll mögöttünk, arra számítanak, hogy az év végi forgalom nagyobb lesz, mint a tavalyi.

Ezt olvasva eszembe jutnak azok a hírek is, amelyek a különböző jótékonysági akciókról tudósítanak. Szerveznek ilyet egyházak, karitatív és civil szervezetek, pénzt és tartós élelmiszert, ajándékozható holmikat várnak a rászorulók, az idősek, az állami gondozott gyerekek, vagy éppen a háború sújtotta kárpátaljaiak javára. A hajléktalanszállók és az állatmenhelyek ellátását is igyekeznek támogatni. A gyűjtés azonban – ugyancsak sajtóhír – nehezebb, mit korábban. Egyre többen kérik a jó szándékú emberek támogatását, ráadásul egyre kevesebben tudnak adni. Az egyik segélyszervezet vezetője a minap azt nyilatkozta: sokan már az adakozók közül is segítségre szorulnak.

Hogyan lehetne átvágni ezt a gordiuszi csomót? Szerintem úgy, ha megértenénk, az ünnep lényege nem az ajándékozás. Szeretteinket valami aprósággal is meglephetjük, a drága holmikra fölöslegesen elvert pénzt pedig fordíthatnánk nemes célra. Mindenki jobban járna, ugye?