Helyi kultúra

2024.01.15. 12:00

Stahl Judit: Soha nem akartam visszajönni Szegedre

A vártnál is több rögtönzés jutott a vasárnapi Flódni előadásra Szegeden. Két szegedi közönségkedvenc színész ugrott be betegség miatt a darabba, az esti produkció végén pedig rögtönöztek egy közönségtalálkozót is. Itt megtudhatták a nézők többek között, miért fájdult meg délután a szereplők nyaka és azt is, miért nem akart soha visszajönni Szegedre Stahl Judit.

Timár Kriszta

Sok meglepetés fűszerezte az improvizációs Flódni előadást Szegeden.

Fotó: Tari Robert

Az improvizációs színház különleges műfaj: nincs két egyforma előadás, hiszen tulajdonképpen a színészeken múlik, mit láthat a közönség. A vasárnapra meghirdetett Flódni című előadás esetében sem vártak valószínűleg semmi mást a nézők, az átlagosnál azonban jóval több rögtönzés jutott erre a helyszínre. Ami végeredményként csak tovább növelte az értéküket.

Az érdeklődésből, vagyis a dupla előadásra pillanatok alatt elkapkodott jegyekből egyértelmű volt, hogy már önmagában az ötlet is zseniális. Szeged zsidó kultúrtörténetét és a város gasztronómia titkait vették alapul, az ezen információkra épülő improvizációs jeleneteket pedig a műfaj legjobb színészei tálalták a nézőknek Novák Péter műsorvezetésével. A meghirdetett szereposztás azonban az utolsó pillanatban borult, Jordán Adél betegsége miatt egy nappal az előadás előtt kellett új szereplőt találni Schell Judit, Hevér Gábor és Kálloy Molnár Péter mellé. 

Fotó: Tari Robert

A beugrás pedig zseniális lett, ugyanis két abszolút szegedi közönségkedvenc került a csapatba: délután Borovics Tamást, este pedig Járai Mátét láthatta a közönség. Az esti előadás végén pedig azok a nézők, akik – gyanakodva arra, hogy talán nem véletlenül helyeztek ki székeket az előtérbe –, nem rohantak egyből haza, egy rögtönzött közönségtalálkozón is részt vehettek, amit a nézőként érkező és az előadás után felkért rendezvényszervező, Elekes Zoltán moderált.

Novák Péter itt úgy fogalmazott, nagy élmény megélni a Beugró című műsor evolúcióját: ebben az előadásban a valláson keresztül mutatják meg a híres helyeket. Az ötlet egyébként eredetileg fővárosi tematikáról szólt, de mint mondta, mindenhol vannak különleges helyszínek. 

Ráadásul mi nem is ismerjük a téli Szegedet, hiszen mindig a szabadtérire jövünk, így ez most nekünk is egy különleges fellépés volt 

– mondta, mire Kálloy Molnár Péter megegyezte: ő viszont mindig csak télen jár a városban, szívesen jönne most már nyáron.  

Én 20 éves koromban kerültem el innen és mindig nagyon jó visszatérni, bár ritkán teszem

 – beszélt Szegedről az itt született Hevér Gábor , akit az előadásban édesanyja és nevelőapja is megnézett vasárnap este.

Járai Máté elárulta, 24 órával korábban még nem tudta, hogy Szegedre jön.  

Délután még Kecskeméten játszottam, az előadás kezdete előtt háromnegyed órával értem ide. Semmit nem tudtam, mi vár itt rám, Schell Juditot pedig ezen a színpadon ismertem meg. De az improvizációs műfaj miatt ez nem okozott gondot, hiszen nincs szöveg vagy szerep, amit ismerni kell. Egy összeszokott csapatba csöppentem bele, de nagyon jól éreztem magam

 – mesélt élményeiről. 

Hevér Gábor a két beugró művésszel kapcsolatosan annyit jegyzett meg humorosan: az esti előadást jobban bírta a nyakuk. Borovics Tamásra ugyanis mindenkinek folyamatosan fel kellett nézni. 

Az egyik nézői kérdés az író Stahl Judithoz szólt, aki a közönség között bújt meg. Ő szedte össze a kultúrtörténeti információkat a darabhoz Szegedről. 

 Sokat olvastam a történetéről, úgyhogy állíthatom, csodás városuk van

 – mondta. 

Az egykori tévés elárulta, nem várt siker a Flódni, hiszen eredetileg négy budapesti előadást terveztek csak. Kiemelte Novák Péter szerepét, aki szerinte a színpadon egyszerre dramaturg és egy élő adás rendezője. 

Szegedhez fűződő viszonyáról Stahl Judit azt is elmondta, 16 éve megfogadta, hogy soha többet nem jön vissza, mert itt tudta meg édesapja betegségét. 

 Azóta viszont dolgozom a Szegedi Szabadtéri Játékokon és annyi élményt adott nekem ez a város, amit csak hálásan megköszönhetek

 – tette hozzá.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában