2024.05.27. 20:00
Életveszélyes kampány folyik Szegeden
Melyik a kakkuktojás? Szinte eltűnik a KRESZ-tábla a választási plakátok között. fotó: Jeszenszky Zoltán
Balesetveszélyes helyzetek alakulhatnak ki Szegeden, a Csillag téren, mivel a túlbuzgó aktivisták a KRESZ-táblát tartó oszlopokra, a közúti jelzés alá-fölé választási plakátokat helyeztek ki. Kampányidőszakban ezeket a rendőrség nem távolíthatja el, a Helyi Választási Bizottságnál pedig senki nem tett bejelentést.
Választási plakátok kerültek ahhoz a Budapesti körúti zebrához is, ahol az elmúlt években több súlyos baleset történt, 2020 szeptemberében pedig egy sóderszállító teherautó gázolt halálra egy hatéves kislányt.
A közúti jelzőtáblák megtervezésének és elhelyezésének követelményeiről szóló minisztériumi rendelet szerint:
tilos közúti jelzésen, annak tartóelemén, vagy bármely más, a forgalom szabályozására szolgáló berendezésen olyan jelet, feliratot vagy tárgyat elhelyezni, amely nem kapcsolódik a szóban forgó jelzés vagy berendezés céljához
Most viszont kampányidőszak van, a rendeletet felülírja a választási eljárásról szóló törvény. Ez kimondja, hogy kampányidőszakban állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő dolgon a vagyonkezelői jog gyakorlójának előzetes, írásbeli hozzájárulásával ki lehet helyezni plakátokat. A Kúria egy 2014-es határozata pedig hangsúlyozza, hogy a választási szervek – mint amilyen a Helyi Választási Bizottság – csak a választási eljárásról szóló törvény alapján vizsgálhatják a plakátokat, például a közúti közlekedési szabályokat nem vehetik figyelembe. Vagyis a plakátok jogszerűen vannak a kereszteződésben, de ha arra járnak, a szokottnál is óvatosabban közlekedjenek.
Szegedi hírek
- A zenei vezető a Rebecca produkció láthatatlan motorja
- Egy Csongrád-Csanád vármegyei fagylaltozóban megtiltották a fagylaltkészítést
- Borovicsék: Apa és lánya először együtt a színpadon a Rebeccában
- A jövő újságírói táboroznak az Agórában
- Szegedből merítenek inspirációt a művésztelep alkotói