2024.03.22. 14:37
Interaktív foglalkozásokkal várták a diákokat a víz világnapján - GALÉRIA
Látványos, interaktív bemutatókkal, mikroszkópos vizsgálatokkal, játékos fizikai kísérletekkel várta az általános iskolás csoportokat az Interaktív Természetismereti Tudástár csapata a víz világnapján. A fiatalok vízi rovarokkal és rovaremésztő növényekkel is testközelből ismerkedhettek.

16 általános iskolás csoport látogatott el pénteken az SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástárába. Fotó: Gémes Sándor
2011-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar kiemelkedő tudomány- és oktatástörténeti jelentőséggel bíró természettudományi gyűjteménye. Az Interaktív Természetismereti Tudástárban nemcsak többek között madarak, hüllők, kis és nagy emlősök preparátumainak sokaságát, továbbá több százezer darabos rovargyűjteményt tekinthetnek meg az érdeklődők, de játékos, kísérletező foglalkozások keretében élményszerűen tapasztalhatják meg a természet csodáit.
A víz világnapja alkalmából 16 általános iskolás csoport látogatott el pénteken a gyűjteménybe. Kosznai László Norbert, a Tudástár vezetője elmondta, a programok szervezése során a legfőbb cél az volt, hogy minél több tudományterület bevonásával hívják föl a fiatalok figyelmét az éltető víz védelmének fontosságára. Így a fizika, a kémia és a biológia is fókuszba került a délután folyamán.
Interaktív foglalkozásokkal várták a diákokat a víz világnapján - GALÉRIA: Gémes Sándor
A Koralloktól a cápákig című búvárfilm megtekintése után minden teremben más-más foglalkozással várták a diákokat. Információkat szerezhettek a vízi rovarok világáról, mikroszkópban tekinthettek meg többek között keringőbogarat, víziskorpiót, egy szúnyog szájszervét és szitakötőt. Az újonnan nyílt fotókiállításon búvárképeken csodálhatták meg a víz alatti világ kincseit. Egy másik teremben rovaremésztő növényeket tekinthettek meg.
A hazai vizekben a rence a gyakori, amely a kis hólyagjaival vízi rovarokat, rákocskákat ejt zsákmányul, és emészti meg azokat. Illetve az ingólápok harmatfüvei és vénusz légycsapói kerültek még mikroszkóp alá
– részletezte a biológia-kémia-környezettan szakos pedagógus.
Kosznai László Norbert hangsúlyozta, hogy alapvetően minden hétköznap a víz világnapjának tekinthető.
A vízre minden nap oda kell figyelnünk. A világnapon szerettük volna ráirányítani a figyelmet arra, hogy nemcsak mi vagyunk a bolygón, hanem körülöttünk élnek más élőlények. A tiszta víz megőrzése kötelességünk
– emelte ki a környezeti nevelő.
Szegedi hírek
- Elmarad a ma esti előadás
- Három méternél is magasabb lesz a Tisza vízszintje szombatra – galériával
- A Szőke Tisza Otthon egykori igazgatónője nem lassít, 83 évesen is ott segít, ahol szükség van rá
- Nem győzik takarítani a galambpiszkot a Dóm téren, új védekezési módszert engedélyeztetnek
- Elmosta az eső a galambok elleni védekezést a Belvárosi hídon