Csaknem 600 műalkotás készült

2020.08.24. 19:15

Trianon ihlette a művésztelep kiállítását – Fotók

Nem mindennapi tárlat nyílt augusztus 20-a előestéjén a makói József Attila Múzeumban: a városban a rendszerváltástól 2006-ig működött, határon túli magyar művészeket fogadó művésztelep munkáiból láthat reprezentatív válogatást a nagyközönség.

Szabó Imre

Az egykori művésztelep résztvevői az évek során a várost mintegy hatszáz alkotással gazdagították. Ennek a kollekciónak a kezelője ma a József Attila Múzeum. Azt, hogy most, a trianoni centenárium kapcsán ezekből rendezzenek kiállítást Ima Magyarországért címmel, a két volt telepvezető, Jámborné Balog Tünde és Gilinger Katalin javasolta az intézmény vezetőjének, Szikszai Zsuzsannának. A tárlatot Jámborné Balog Tünde nyitotta meg.

– Az egész országban különleges volt ez a művésztelep, hiszen olyan erdélyi, felvidéki, délvidéki művészek jöttek itt össze, akik itt találkoztak először – mesélte Gilinger Katalin. A kezdetekkor volt, akit csak külön meghívólevéllel engedtek Makóra, és akik eljöttek, egymást is folyamatosan inspirálták. Volt, akinek itt teljesedett ki vagy vett új irányt a művészi pályája. Közülük néhányan sajnos, már nem élnek – tette hozzá szomorúan Gilinger Katalin.

Szikszai Zsuzsanna azt is elmondta, hogy a művésztelepi gyűjteményt szerte az országban sokfelé jegyzik, a művek közül eddig is sokat adtak át különböző kiállításokra ideiglenesen. Ami a mostani tárlatot illeti, a közönség mintegy 60 alkotást láthat októberig a makói múzeumban. A művésztelep egyik hagyománya volt, hogy minden évben volt egy központi témája az alkotásnak – ezúttal azokat a műveket mutatják be, amelyek ihletője a magyarság, illetve a magyar történelem valamely jeles eseménye volt.

Ezek is érdekelhetik