Szegedi hírek

2022.10.14. 17:06

Koktélkészítésben versenyeztek a diákok - Óriás galéria

Hagyományteremtő szándékkal szerveztek koktélkészítő versenyt középiskolások számára pénteken Szegeden. Hasonló megmérettetésen Magyarországon eddig még nem volt lehetőségük részt venni a fiataloknak.

Timár Kriszta

Fotó: Karnok Csaba

Nappali tagozatos diákok számára hirdetett országos koktélkészítő versenyt a Szegedi SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola. A Novotel Hotelben rendezett elegáns megmérettetésre 18 fiatal nevezett az ország minden részéről. Mivel volt szlovák és francia induló is – köszönhetően az iskola Erasmus-os programjának, amelynek révén jelenleg itt tanulnak –, végül a hagyományteremtő szándékkal életre hívott verseny egyből nemzetközi lett.

– A rendezvény ötlete 2017-ben vetődött fel. Akkor már évek óta jártunk Kassára a diákjainkkal ilyen versenyre, hazánkban ugyanis nem szerveztek soha hasonlót. Ezért arra gondoltunk, megcsináljuk az ország első ilyen megmérettetését Szegeden. Az elmúlt két évben a Covid miatt nem volt erre lehetőség, most azonban végre összejött – mondta Molnár Zoltán, a Krúdy iskola igazgatója. 

A versenyzőknek először elméletben kellett számot adniuk tudásukról, az írásbeli tesztet követően pedig jöhetett a gyakorlat. Összesen 4 adag alkoholmentes long drinket kellett 7 perc alatt elkészíteni a nézők előtt, maximum hat alapanyag felhasználásával. A zsűri három tagja – akik között volt világbajnok koktélkészítő is – az italkészítés technikáját figyelte és pontozta, a másik három zsűritag pedig látványvilág és kóstolás alapján értékelte az elkészült italokat. A szabályok tehát ugyanazok voltak, mint a felnőttek versenyein.

Németh Bálint a szervező iskola színeiben jelentkezett a versenyre és rögtön az első körben színpadra állt. – Nagyon izgultam, de tetszett. Volt pár dolog, amit jobban is csinálhattam volna, de ez volt életem első versenye, ahhoz képest nem volt rossz – értékelte teljesítményét. A bajai Raska Johanna is mosolyogva fejezte be koktélkészítését, bár mint mondta, már az előkészítő szobában fel akarta adni. – Abból, ahogy a többiek készülődtek, már kiderült számomra, hogy az ő tudásuk nem is mérhető az enyémhez. Bár végeztem egy mixer tanfolyamot, napi szinten kell gyakorolni ahhoz, hogy valaki egy ilyen megmérettetésen helyt tudjon állni. De magamhoz képest azért jól sikerült – összegezte tapasztalatait.

A verseny első három helyezettje kupát, illetve a különböző értékelési szempontokon legjobban szereplők érmet kaptak a verseny végén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában