Szegedi hírek

2022.11.07. 17:44

Megtudtuk, hol van az oltár, ami előtt Petőfiék esküdtek

2022 és 2023 is Petőfi-emlékév, ebből az alkalomból hétfőn interaktív előadás volt Kiskundorozsmán. A könyvtárban Petőfi Sándor és Szendrey Júlia mézesheteiről, az erdődi Károlyi-várról és a fiatal költő eltűnéséről is szó volt.

Kiss Anna

Mihály Illés idegenvezető osztott meg érdekességeket Petőfiről hétfőn. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

December 31-én vagy január 1-jén – továbbra sem tisztázott – lesz 200 éve annak, hogy megszületett Petőfi Sándor költő, éppen ezért a 2022-23-as évet Petőfi emlékévvé nyilvánította az Országgyűlés. Ehhez kötődően hétfőn Petőfi kultusz Erdélyországban címmel interaktív előadást tartott a dorozsmai könyvtárban Mihály Illés idegenvezető, aki elmondta, Petőfi a barátjával, Obernyik Károllyal járt Nagykárolyban, amikor megpillantotta az ablakban álló Szendrey Júliát, akibe azonnal belezúgott, egyből verset is írt hozzá. Petőfiék egyébként az Arany Szarvas Fogadóban szálltak meg ekkor.

Mihály Illés rámutatott, Petőfi 1847. szeptember 8-án vette feleségül Júliát az erdődi Károlyi-várban, azonban az az oltár, amely előtt örök hűséget fogadtak, ma már a szatmárnémeti Püspöki Palotában található meg – derült ki az előadáson. Petőfi egyébként gyakran tartózkodott a vár parkjában, így nem véletlen, hogy több verse is itt íródott, például a Tudod, midőn először ültünk című alkotása is, amely arra emlékezik vissza, amikor Júliával a parkban lévő tó partján, a szomorú fűz mellett üldögéltek.

A szakember beszélt arról is, hogy Petőfiék ugyan Koltón szerették volna tölteni a nászéjszakát, azonban eltört a kocsijuk kereke, így végül Nagybányán maradtak, a Fekete Sas Fogadóban töltötték az éjszakát, ennek emlékét ma egy tábla őrzi a fogadó homlokzatán. A kerék megjavítása után Koltón a Teleki-kastélyban töltöttek 6 hetet, ez idő alatt 22 verset írt, sőt itt kezdte el írni A Táblabíró című művét is, amit Pesten fejezett be. A kastélyt néhány évvel ezelőtt felújították, ma már Petőfi emlékhelyként tartják nyilván, érdekesség, hogy az épületben Petőfiék nászágya is megtekinthető.

Szóba került a költő eltűnése is, ami 173 évvel ezelőtt történt. Mihály Illés jelezte, az utolsó éjszakáját a székelykeresztúri Gyárfás kúriában töltötte Petőfi, itt is reggelizett eltűnésének napján, 1949. július 30-án, ekkor írt levelet utoljára Júliának. Lengyel József orvos volt, aki a fiatal költőt utoljára látta Fehéregyháza határában.

Mihály Illés leszögezte, Petőfi nem járhatott Szegeden 1849. július 14-16. körül, ahogyan azt Tömörkény feleségének nagyanyja állította, hiszen a költő unokatestvérétől, Orlai Petrich Somától tudjuk, hogy ekkor Mezőberényben tartózkodott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában