Az ország maradandót kapott Mihály Árpádtól

„Amióta járni tudok, a világból először a lovakra emlékszem. Csodás, hatalmas lényük lenyűgözött. Bámultam őket és ilyenkor valami szédülést éreztem belül, valami halk zenét hallottam, kis tüzecskéket láttam” – így vélekedett a lovakról Vitéz Mihály Árpád szobrászművész, aki 2000-ben Szegedre, majd Domaszékre költözött, és aki idén október 22-én, 85 éves korában örökre eltávozott. 

Hogy mi mindent kapott tőle Szeged, Csongrád-Csanád megye és az ország, arról felesége, Forró Marianna és lánya, Mihály Zsófia számolt be lapunknak. Úgy vélik, egy kiváló művészt, egy példaképet, egy igaz magyar embert, egy ‘56-os forradalmárt, egy igazi társat és egy szerető édesapát veszítettek el, aki tehetségét a lóimádatban élte ki. 

Első jelentős munkáját 15-16 éves korában festőművész tanára, Cs. Patay Mihály felkérésére készítette. A festmény a Betyárok rohama a szabadságharcban címet kapta. Ez a nagyszabású pannó ma is az egyik legnagyobb vonzereje a Békés megyei Kondorosi Csárdának. 

Elmesélték azt is, hogy a 19 éves középiskolás Mihály Árpád 1956. október 23-án sokadmagával ott volt a Bem szobornál, aktív szerepet vállalt a forradalomban. Bár megúszta 56-ot, de életét végig kísérte a megbélyegzés, szobrainak nagy része nem is készülhetett el, ilyen például a Szent László harca a kun vitézzel szoborcsoport, valamint a Csodaszarvas szobor sem, mindkettőt Szegeden tervezte felállítani. 

1957 és 1964 között a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol szobrászművész diplomát szerzett, az ekkor elkészített diplomamunkája, a kis lovas szobor Szegeden, a Somogyi utcában látható ma is. De a Mátyás téren lévő Búza Apó kút című mű is az ő alkotása. Köztéri szobrai Szegeden kívül az ország számos pontján megtalálhatók, például Szarvason, Gyöngyösön, Hatvanban, Pakson és Mártélyon is. 

Egy új műfajt is megalkotott, ez volt a a tájművészet, amelynek 1986-tól mindeddig egyetlen referenciával rendelkező művelője volt az országban, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán tanította is ezt. Debreczy Zsolt dendrológussal közösen építették meg a pécsi egyetem botanikus kertjének mediterrán sziklakertjét és télálló kaktuszkertjét, valamint a Malomvölgyi Arborétum egy hektáros kaktuszkertjét is. 

Mihály Árpádot élete során többször is elismerték. 1971-ben megkapta a 14. Alföldi Tárlat nívódíját, 2010-ben a Magyar Művészetért díjjal ismerték el, 2013-ban pedig az 1956-os forradalomban vállalt szerepéért vitézzé avatták.