Mohácsi busók űzték a telet Makón - Galéria

– Busó vagyok – így mutatkozott be a makói busófelvonulás egyik hagyományos jelmezben és maskarában megjelent mohácsi résztvevője nekünk szombaton délelőtt Makón. Mint az illető hangsúlyozta, fontos, hogy civil nevüket, polgári foglalkozásukat ne árulják el, és az arcukat se mutassák meg.

– Nekünk ez az életünket jelenti, Mohács a hétköznapokban is busók földje. A busójárásban a legértékesebb dolog a közösség. Elűzzük a telet, és ezzel együtt minden rossz dolgot – mondta. Hozzátette, ezt a hagyományt őseiktől kapták, és igyekeznek továbbadni a következő generációknak is. Viseletükről azt mondta, ezek olykor több száz évesek, kézzel készültek és nagyon vigyáznak rájuk.

Bujákon vonult a csapat

Makón – és a környező településeken is – immár sokéves hagyomány, hogy a tél végét várva meghívják az eredeti sokác néphagyományokat ápoló mohácsi busókat, és velük együtt igyekeznek véget vetni a leghidegebb évszaknak. A Maros-parti városban idén ez csak félig-meddig sikerült, hiszen éppen a rossz időjárás miatt elmaradt a szokásos belvárosi vonulás, és a múzeum udvarán sem tudtak tavaszváró programokat rendezni. Ehelyett most a Szent Gellért borház és környéke – vagy ahogy a főszervező, Szikszai Zsuzsanna múzeumigazgató fogalmazott, a régi bujáki városrész – volt az események színhelye.

– A lényeg a jó hangulat. Kolompokkal, kereplőkkel, tánccal és zenével igyekszünk siettetni a tavasz eljövetelét – mondta.

Senki sem félt a busóktól

A borház a program kezdetére zsúfolásig megtelt. A meghívott néptáncosok a zenészcsapatok kedvcsináló muzsikáját hallva ropni kezdték, a gyerekek kézműveskedtek, maguk is álarcokat készítettek, hogy aztán a tucatnyi híres-nevezetes busóval együtt tegyenek egy sétát a borház körül.

– Nagyon jól érzem itt magam, korábban is voltam hasonló busójáráson – mondta fülig érő szájjal az egyik kis érdeklődő, Szabó Dóri, aki édesanyjával együtt vett részt a rendezvényen. Azt is elárulta, hogy a busóktól nem fél – csak egy kicsit. Egyébként úgy láttuk, mások sem rettentek meg tőlük: egyre-másra készültek a közös fotók velük.

Vesszen a tél, jöjjön a tavasz!

A télűzés fénypontja a menet után természetesen a zord évszakot, és vele együtt minden rosszat jelképező rút kiszebáb elégetése volt a borház előtti kis parkban. Miközben a muzsikusok húzták a talpalávalót, a táncosok pedig járták a dél-alföldi táncot, lángra kapott az alatta rakott máglyától a bábú. – Vesszen a tél, jöjjön a tavasz! – skandálta a tömeg a metsző szél és a borult ég, az el-elcseperedő eső ellenére dicséretre méltó lelkesedéssel. Aki akart, ezt követően egy vidám táncházon vehetett részt.